A rózsa növényvédelméről (V.)

2005. május 27., 10:00 , 228. szám

A rózsa növényvédelmében a gombabetegségek jelentik a legnagyobb problémát, amelyekről korábban már írtunk. Az alábbiakban néhány további gombabetegséget veszünk sorra, valamint az ellenük való védekezés lehetőségeit.

A levélbetegségek közül igen komoly problémát tud okozni a fekete levélfoltosság. Tünetei: a növény levelén kisebb-nagyobb sötétbarna vagy fekete színű, csipkézett szélű foltokat okoz sugárirányban. Erős fertőzés esetén a foltok a teljes levelet ellephetik, míg a laza, puha fájú fajtákon az éves vesszőkre is átterjedhetnek. Jellemző, hogy már nyárra lekopaszodik a fertőzött rózsatő. Őszig aztán újra kihajt, ám természetesen gyengíti a növényt, ami a következő évi virágzás rovására megy. A kórokozó a fertőzött levelekkel terjed, ezért ezeket minél előbb el kell távolítani és elégetni. Ha az említett gomba megjelenik, 10-14 naponként réztartalmú szerrel permetezzük a rózsákat.

Hasonló tünetekkel jár az úgynevezett fenesedés, ami elsősorban a faiskolai rózsákat károsítja, de a kerti növényeknél is előfordulhat. A betegség fekete foltosodással jár, idővel szürkésfehérré változik. A fenesedés főként az alsó leveleket érinti, ezek idő előtt elsárgulnak, lehullnak. A beteg leveleket össze kell gyűjteni, elégetni. Védekezés: permetezés réztartalmú vegyszerrel.

Jellemző betegsége a rózsáinknak a korompenész. Ezt egy másodlagosító parazita, a levéltetű ürüléke okozza, mivel csökkenti az asszimilációs felületet és rontja a díszítőértéket. Ez ellen elsősorban a tetvek rendszeres irtásával védekezhetünk. A szürkepenész nem a leveleket, hanem a virágot támadja meg, elsősorban a finom, vékony sziromleveleket. Tünetei: a virágbontás előtti bimbók nem nyílnak ki, színük megfakul, elbarnul, majd szürke penészgyep lepi el, végül elrohad. A betegség kifejlődésének kedvez a fülledt, párás, meleg levegő. Szabadkertben elsősorban zártfekvés esetén jelenik meg. A nitrogén-túltrágyázás fogékonnyá teszi az adott betegségre a növényt, ezért ügyelni kell a tápanyagegyensúlyra. A betegség megjelenésekor a növényt kéntartalmú szerrel permetezzük be.

A dísznövények permetezésekor is be kell tartani a növényvédelmi előírásokat, az előírt várakozási időt. A helytelenül végzett növényvédelem veszélyezteti a környezetet és az emberi egészséget.

M. B.