Tanácskozás a közigazgatási reformról

2005. május 27., 10:00 , 228. szám

2005. május 24-én az "Ukrajna területi felépítéséről" szóló törvény társadalmi vitájának keretében nagyszabású megbeszélésre került sor Ivano-Frankivszkban a Kárpátaljai, Volinyi, Ivano-Frankivszki, Lvivi, Rivnei, Ternopoli, és Csernyivci területek képviselőinek részvételével.

A rendezvényen Roman Bezszmertnij, a közigazgatási reformért felelős miniszterelnök-helyettes ismertette a reform koncepcióját, amely a decentralizáció és a szubszidiaritás elvein nyugszik. A tervezet, lengyel mintára, háromszintűvé kívánja átalakítani a közigazgatást. A megyék határai változatlanok maradnának, ugyanakkor az önkormányzattal rendelkező községek lakosságának minimális létszáma 5000 fő, a járásoké 50000 fő lenne. 75 ezer főnél nagyobb lakosságú városok rendelkezhetnének járási jogokkal, a 750 ezer főnél nagyobbak pedig a régiókkal azonos jogállásúak lennének. Az önkormányzatok jogköre bővülne, a járási adminisztráció megszűnne.

A vitához hozzászólók többsége támogatta a reformot, ugyanakkor kétségüket fejezték ki aziránt, hogy az megvalósítható a 2006. évi választások előtt. Többen aggodalmukat fejezték ki aziránt, is hogy nem fog-e a községi tanácsok összevonása a kis települések elsorvadásához vezetni.

R. Bezszmertnij miniszterelnök-helyettes, Lengyel Zoltán, a Técsői Járási Közigazgatás vezetője és mások, fontosnak tartották a lakosság nemzetiségi összetételének figyelembevételét az átalakítások során. A nemzetiségi elv, Gajdos István javaslatára, a tanácskozáson elfogadott zárónyilatkozatban is helyet kapott.

Sz. G.