A szép magyar beszéd versenye

2005. június 3., 10:00 , 229. szám

Május 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumában került sor a Szép Magyar Beszéd c. versenyre, melynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése volt.

Hutterer Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviselője köszöntötte a verseny résztvevőit, majd bemutatta a zsűri többi tagját: a KMF pedagógiai tanszékének képviseletében Molnár Eleonórát és Kész Margitot, a zsűri elnökét.

A versenyfeladat egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értő-értető élőszóbeli bemutatása volt. Az előadott szövegeket a 20-21. századi, esetleg a 19. századi magyar publicisztika, esszéirodalom vagy széppróza köréből lehetett kiválasztani.

A versenyzőknek a szabadon választott szövegen kívül Babits Mihály Örökkék ég a felhők mögött c. alkotásának egy részletét kellett felolvasniuk. A zsűri a teljesítmény értékelésekor figyelembe vette a szöveghűséget és a szövegszerkezet hiteles érzékeltetését, valamint a megfelelő hangsúlyozást.

A verseny végén Kész Margit, a zsűri elnöke összefoglalta a versenyzők által elkövetett általános hibákat, majd kiosztották a jutalomkönyveket. A legjobb öt versenyző egyike a jövőre Budapesten megrendezendő Kazinczy szépkiejtési versenyen képviselheti majd a főiskolát.

-halász-