Talán indul magyar történészcsoport

Ungvári Nemzeti Egyetem

2005. június 3., 10:00 , 229. szám

Lapunknak az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karán létrehozott magyar történelem és európai integrációs tanszékről írott cikke nyomán, melyben a felvételi körüli bizonytalanságokat taglaltuk, az egyetem részéről jelezték, hogy sikerült előrelépést elérniük a magyar diákok felvételijét és oktatását illetően a történelem karon.

Érdeklődésünkre az illetékesek elmondták, hogy az egyetemen már dolgoznak a történelemvizsga tesztkérdéseinek fordításán, így a történelem szakra felvételizőknek várhatóan magyar nyelven tudják majd rendelkezésükre bocsátani a tesztlapokat. Mikola Veges rektor kérdésünkre kifejtette, hogy az egyetemnek a történelem szakon idén 20 magyar ajkú hallgató felvételére nyílik lehetősége az államilag finanszírozott helyeket tekintve, s további 19 diák jelentkezését tudják elfogadni költségtérítéses alapon.

Veges hangsúlyozta: idén akkor is indul magyar tannyelvű csoport a történelem karon, ha a felvett magyar anyanyelvű diákok száma egyébként alulmaradna az egyetemi csoportok indításához szükséges minimális létszámon, legfeljebb a magyar nyelven előadott tantárgyak számában lehet változás, ami mindenkor attól függ majd, hogy sikerül-e megnyerni az ügynek a megfelelő magyar nyelvű előadókat.

Ami viszont a felvételizők által a megyei oktatási osztályon igénylendő célvezényléseket illeti, ezek száma és a jogosultság feltételei lapzártánkkor még mindig nem voltak ismertek, holott a felvételi vizsgák kezdetéig alig néhány hét maradt hátra. Ú

bkv