Már az első ítéleteket is meghozták

Vizsgálják a tavalyi elnökválasztás során elkövetett csalásokat

2005. július 1., 10:00 , 233. szám

Ukrajnában folyamatban van az elnökválasztáson elkövetett választási csalások kivizsgálása, így az év eleje óta Kárpátalján is folynak a vizsgálatok.

A Beregszászi járásban továbbra is vizsgálják a tavalyi elnökválasztások során elkövetett választási csalásokat és a hamis szórólapok ügyét, melyek kivizsgálására Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének, az akkori elnökjelölt, Viktor Juscsenko megbízottjának bejelentése alapján került sor. Fél éve vizsgálják a Szerhij Kivalov vezetette Központi Választási Bizottság (CVK) által elkövetett választási csalások ügyét. Megszülettek már az első ítéletek is, Kijevben a napokban ítéltek el választási csalásokat elkövető személyeket.

A Kárpátalja kérdésére Eduard Zuzak, a Beregszászi Járási-városi Ügyészség helyettes ügyésze elmondta, hogy jelenleg is folyik a törvénytelen röplapok ügyében a Járási Belügyi Osztály és az Ukrán Biztonsági Szolgálat Beregszászi Járási Osztálya által végzett nyomozás, melyben koordinátorként az ügyészség is közreműködik. Elmondása szerint a nyomozás során arra keresik a választ, kik voltak a szórólapok megrendelői, hol készítették és kik terjesztették azokat.

Mint ismeretes, annak idején Kárpátalja számos településén terjesztették ismeretlenek a törvénysértő szórólapokat, de voltak helyek, mint például Beregdéda, ahol ezt a helyi KMKSZ képviselői megakadályozták.

Folynak az országos szintű vizsgálatok is, a Legfőbb Ügyészség már fél éve vizsgálja a Központi Választási Bizottság által elkövetett választási csalások ügyét. A Legfelső Bíróság 2004. december 3-i döntése nyomán Kivalovék ellen bűnvádi eljárás indult. A vizsgálat egy sor törvénysértést állapított meg. Mint kiderült, a CVK tisztségviselőinek tudomásuk volt a választási törvény tömeges megsértéséről, sőt, maga a CVK is elősegítette a választások meghamisítását azáltal is, hogy hamis végeredményt hirdetett ki.

A feltárt jogsértések miatt a főügyészség bűnvádi eljárást indított a CVK törvénysértő tagjai ellen, éspedig a szavazólapoknak nem a törvénynek megfelelően történő felhasználása, hamis adatok bevitele a választási okmányokba, súlyos következményekhez vezető hivatali helyzettel való visszaélés vádjával. Ha a vádak bebizonyosodnak, akkor a vétkesek öttől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

A CVK volt vezetőjét, Szerhij Kivalovot, akit a fenti jogsértések mellett a CVK központi számítógépének munkájába történt beavatkozással is vádolnak, már két ízben idézte be kihallgatásra a Legfőbb Ügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

A választási csalásokkal kapcsolatos bűnügyek esetében már megszülettek az első bírósági ítéletek is. Kijevben háromtól négy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtottak választási csalásokat elkövető személyeket. Ők eléggé "olcsójánosoknak" bizonyultak, mert a hamis cédulákkal több szavazókörzetben való voksolásért esetenként 50-100 hrivnyát kaptak. Míg mások sokkal drágábban adták a bőrüket, mint a Szumi Megyei Ügyészség bejelentése is igazolja ezt, melynek értelmében ismertté vált az a tény, hogy a megyében egymillió hrivnyával vesztegették meg a választási bizottságok elnökeit.

B. J.