Egy hónap alatt 18 tanfolyam a pedagógusoknak

Megkezdődött a Kölcsey Akadémia Beregszászban

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

Idén negyedik alkalommal rendezik meg Beregszászban a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rendezésében.

A Kölcsey Akadémia keretében, melyre ezúttal több száz magyar pedagógus jelentkezett, három turnusban lebonyolítandó 18 tanfolyamra kerül sor júliusban, ezen belül első alkalommal rendeznek kurzust a magyar iskolákban tanító ukrán szakos tanárok számára.

Az akadémia célja szervezőinek megfogalmazásában "a magyar nyelvű közoktatás erősítésével az egyetemes emberi értékekhez igazodó magyar kultúra szolgálata, a kárpátaljai magyar értelmiségiek szakmai ismereteinek megújítása." Ennek szellemében napi 6-8 órában tartanak előadásokat, szemináriumokat a hallgatók számára több anyaországi és hazai egyetem, főiskola oktatói, az egyes témakörök jeles kutatói. Mint Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke a hétfői megnyitó ünnepségen megfogalmazta: "Ha már mi magunk nem tudunk eljutni sok helyre szűkös lehetőségeink miatt, legalább igyekezzünk idehozni a világot egy-egy alkalom erejéig."

Az előadások és szemináriumok helyszíne a Rákóczi-főiskola kollégiuma. Az egyes tanfolyamok műsorát kulturális programok, közös kirándulások teszik teljessé.

A rendezvény támogatói a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma, az Illyés Közalapítvány, valamint a SuliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht.

bkv