Romakonferencia Beregszászban

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

Július 1-jén a Beregszászi Művelődési Házban romakonferenciára került sor, melyen Beregszászból és a járás más részeiből érkezett küldöttek vettek részt, hogy a roma szervezetek vezetőivel együtt közösen megbeszéljék az őket érintő problémákat, kérdéseket. Az üdvözlőbeszédek elhangzása után a közös megbeszélések következtek. A konferencián felszólalt Ádám József, a Megyei Roma Szövetség elnöke, aki biztosította a jelenlévőket, a Szövetség a jövőben is mindent el fog követni érdekeik védelmében. A konferencia legfontosabb pontja az új beregszászi cigánybíró megválasztása volt, akit a jelenlévők egyöntetű akarattal és kézfeltartással meg is választottak Balogh András személyében. Az új bíró megköszönte támogatóinak a neki szavazott bizalmat és a tapsot, egyben kijelentette, munkájával a cigányság szociális és erkölcsi helyzetének jobbítását kívánja szolgálni, azt, hogy az életkörülmények javuljanak, és hogy a társadalom más rétegeinek a romákról alkotott képe megváltozzon.

-halász-