Együttműködés fenntartásokkal a kormánypártok között

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

Viktor Juscsenko bejelentette: ősszel megkezdődnek három politikai erő, a Mi Ukrajnánk Népi Szövetség (MUNSZ), Julija Timosenko Blokkja és a Volodimir Litvin vezette Népi Párt konszolidációját célzó tárgyalások.

Az elnök ezt Kijevben, a Mi Ukrajnánk hétvégi kongresszusán jelentette be. Viktor Juscsenko reményei szerint a három politikai erő tömörülése megszerezheti a választásokon a szavazatok több mint ötven százalékát. A kongresszuson tartott beszédében az elnök ugyancsak hangsúlyozta a strukturális reformok szükségességét, amelyek elősegíthetik a kis- és középvállalkozások fejlődését is. Az államfő bírálta a kormányt, melynek véleménye szerint egységes csapatként kellene dolgoznia.

Az eseményről beszámoló BBC-tudósító szerint ugyanakkor az államelnök által vezetett párt első kongresszusán a narancsos forradalom idején Juscsenkót támogató szövetséges politikai erők képviselői a házigazdákéval merőben ellentétes elképzeléseket hangoztattak a választási győzelmet szolgáló egyesülést, együttműködést illetően. Mint értésre adták, csak azzal a feltétellel készek a MUNSZ-szal való választási együttműködésre, ha önálló struktúrákként őrizhetik meg pártjaikat.

A Korrespondent.net internetes hírújság tájékoztatása szerint az egységes választási blokk létrehozása mellett foglalt állást ugyancsak szombaton megtartott kongresszusán a Viktor Pinzenik pénzügyminiszter vezette Mi Ukrajnánk Párt is, s az Ukrán Népi Mozgalomnak, a Ruhnak egy esetleges koalícióhoz való csatlakozása is szóba került.