Falunap Császlócon

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

Július 10-én Császlócon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének rendezésében hangulatos falunapra került sor, mely gazdag programot biztosított mind a község lakóinak, mind pedig az idelátogató vendégeknek.

Az egybegyűlteket Ceber János, Császlóc polgármestere üdvözölte, majd Roják Mária, a KMKSZ helyi alapszerveze-tének elnöke ismertette a programot, meg-köszönve a támogatóknak a falunap meg-szervezéséhez nyújtott önzetlen segítséget, továbbá köszöntötte a megjelent vendége-ket: dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a járási adminisztráció képviseletében pedig Anatolij Szalájt.

"Örömteli, hogy a falunap-mozgalom, amely épp az Ungvári járásból indult el Kárpátalján hódító útjára, most elérte Császlócot is. Rendkívül fontos dolog a túlélés lehetőségéért küzdő, munkával teli mindennapokban, hogy az emberek egy pillanatra megálljanak, a munkát félretéve egy napot a pihenésnek és szórakozásnak szenteljenek, közösen üljék meg ünnepüket. Örülök, hogy ehhez a közösségi rendezvényhez a szervezők gazdag programot biztosítanak" -mondta Soós Kálmán a megjelentekhez szólva, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek.

A kulturális program nyitányaként a kereknyei óvoda magyar tagozatos csoportjai verssel, énekkel, tánccal és színdarabbal léptek a publikum elé, amit a műsor végén a szervezők ajándékkal jutalmaztak. Nagy sikert aratott a Császlóci Műkedvelő Együttes Ufo Kemenespatymagon c. színdarabja. A kisebb gyerekek rajzversenyen mérhették össze tudásukat. A bográcsfőző versenyen a zsűri döntése értelmében Roják István érdemelte ki az első helyet. A felnőttek számára több szabadtéri vetélkedőre került sor, nagy érdeklődés kísérte pl. A falu legerősebb embere címért folytatott küzdelmet, ahol Lukács Zoltán lett a győztes. A versenyeket követően a résztvevők a Gajdos József főszakács készítette bográcsgulyással csillapíthatták éhségüket, amely mellől természetesen nem hiányozhatott a hűsítő sör sem. A falunap zárásaként a Palkó Tibor vezette együttes szolgáltatott kellemes élőzenét.

Fischer Zsolt