Felbőszült kommunisták

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

Július 7-én, a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) történő csatlakozáshoz szükséges törvények megvitatása kapcsán verekedés tört ki az ukrán parlamentben. Mivel az ellenzéki képviselők blokáddal akarták megakadályozni a törvények elfogadását, a plenáris ülés kezdetén a hatalompárti frakciók képviselői vették körül a házelnök szószékét, hogy biztosítsák a "tisztelt ház" munkáját.

Ezt megelőzően a kommunista frakció tagjai három napig lehetetlenné tették a WTO-hoz való csatlakozáshoz szükséges törvények elfogadását azáltal, hogy blokkolták a szónoki emelvényt, de volt eset, hogy a házelnök, Litvin székét is elvették, hogy így akadályozzák a munkát.

A csatlakozást keményen ellenző kommunisták pillanatok alatt rohamot vezényeltek a Mi Ukrajnánk, Julija Timosenko tömörülése és az Ukrajnai Néppárt frakcióinak képviselői ellen, s verekedés tört ki, mely percekig tartó adok-kapokká fajult.

A teremben ülő társaik szirénákkal, dudákkal igyekeztek hangzavart kelteni, hogy megakadályozzák a WTO-csatlakozás szempontjából kulcsfontosságú törvények elfogadását, ám próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, ugyanis a parlament jóváhagyta a jogszabályok jelentős részét, és így a kormány folytathatja a csatlakozási tárgyalásokat a Világkereskedelmi Szervezettel.

A kommunisták, úgy tűnik, nem nyugszanak meg, és újra viszket az öklük, ugyanis az Ukrajinszka Pravda hírújság közlése szerint Petro Szimonenko pártvezér Doneckben kijelentette, hogy szükség esetén felszólítja Ukrajna lakosságát, hogy erőszakos módszerekkel védje meg jogait és szabadságát.

-figyelő-