Kecskeméten jártak a tivadarfalvai reformátusok

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

Közel tíz éve ápol testvérgyülekezeti kapcsolatot a kecskeméti református egyházközség a 780 tagot számláló tivadarfalvai református gyülekezettel. Nemrég 41 fős csoportjuk utazott Kecskemétre és három napig vendégeskedett az ottani református családoknál.

- Megható volt, amikor érkezésünk estéjén több tucatnyian vártak bennünket a lelkészi hivatalban, és bizony több volt a befogadó család, mint ahányan érkeztünk - mondja Engi Erika, aki 12 éves kisfiával együtt utazott Kecskemétre, ahol istentiszteleten vettek részt, majd közös beszélgetésen mélyítették a baráti kapcsolatokat.

A háromnapos program során a vendégek a kecskeméti látnivalók mellett Budapesten megtekintették a Parlamentet és a Nemzeti Színház épületét, kirándultak Ópusztaszerre, ahol megcsodálták a Feszty-körképet.

A vendéglátást Seres János esperes köszönte meg, hangsúlyozva a közösség megtartó erejét, s azt, hogy egyedül a megélt hit és az Isten iránt érzett szeretet hozza közelebb egymáshoz az embereket, táplálja a kölcsönös tiszteletet, szeretetet.

P. Zs.