Idősek otthona lesz Bátyúban

Megkezdődött a felújítás

2005. augusztus 5., 10:00 , 238. szám

Korábban már többször is hírt adtunk arról, hogy az egykori bátyúi vasutaskórház tönkrement épületét megkapta a Bátyúi Református Gyülekezet, akik a felújítást követően idősotthont akarnak kialakítani az 1933-ban csendőrlaktanyának szánt épületben.

Az elmúlt héten a gyülekezet presbiterei és egyháztagjai lebontották az elavult tetőt és elkezdték a felújítást. Baraté Béla, az egyházközség gondnoka lapunknak elmondta, hogy sikerült beszerezniük mind az öt, a felújításhoz szükséges engedélyt, amelyek összesen kb. 1200 hrivnyába kerültek. Megvan az építőanyagok megvásárlásához szükséges pénz is, hisz évek óta folyik a téglajegyakció az egyházközségben. Egyedül a kivitelezés finanszírozása okoz fejtörést a bátyúiaknak. Az Illyés Közalapítványhoz benyújtott pályázatukra még nem érkezett visszajelzés. Amennyiben megkapják a támogatást, elhárul tervük megvalósításának utolsó akadálya is.

Az épületet az eredetihez hasonló állapotban akarják visszaállítani, öt tetőtéri szobával. Ezt az is indokolja, hogy a szovjet időszakban ráépített emeleti részt nem bírják el a falak. Az állagmegóvás érdekében a legsürgetőbb feladat a tető átépítése. Baraté Béla elmondta, hogy pályázatuk negatív elbírálása esetén is mindenképpen folytatják a munkát a meglévő pénzeszközök átcsoportosításával. Az intézményre nagy szükség van, s más pályázatok révén már beszerezték az összes berendezési tárgyat.

Badó Zsolt