Lebontották a szögesdrótot Szelmencen

Egy álom valóra válik

2005. augusztus 5., 10:00 , 238. szám

Kijev engedélyezte a kettézárt falu, Kis- és Nagyszelmenc határátkelőjének megnyitását. Hatvan év óta először úgy látszik, hogy végre teljesül a határ két oldalán levő falvak lakosságának álma, miután augusztus 2-án lebontották az egykor összetartozó települést elválasztó szögesdrótkerítést.

Rendeződni látszik az ukrán–szlovák határ által kettévágott kárpátaljai falu, Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelő megnyitásának ügye, miután a kijevi kormány döntése nyomán kedden az ukrán határőrök átvágták a település két részét elválasztó szögesdrótkerítést, és ukrán oldalon elkezdődtek az átkelőhely építésének előkészületei.

Az ukrán és a szlovák határőrizeti és vámhatóságok képviselői az Ukrajnához került Kisszelmencen előzetesen egyeztették a második világháború után kettéosztott falut összekötő határátkelőhely építésének tervrajzait és kijelölték az építési területet.

Olekszandr Halaj, az Ungvári Vámhivatal parancsnoka elmondta, hogy Kijevből megérkezett Kárpátaljára az ukrán kormány rendelete a Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelőhely építésének azonnali elkezdéséről. A rendelkezés értelmében az átkelő ukrajnai részének alig több mint egy hónap alatt, szeptember 10-ig kell elkészülnie – tette hozzá. Mint kifejtette, a falu főutcáján létesülő átkelőt kezdetben a gyalogosan és kerékpáron közlekedők vehetik igénybe, ha rendelkeznek a megfelelő útiokmányokkal, ám rövid időn belül a személygépkocsi-forgalom előtt is megnyitják azt.

Illár József kisszelmenci polgármester arról tájékoztatott, hogy a határőrök és vámosok szolgálati épületének az elkészítésére a kijevi kabinet 600 ezer hrivnyát, az út korszerűsítésére pedig kétmillió hrivnyát utalt ki. Hozzátette, hogy a kisszelmenciek, akik 60 éve várnak erre a pillanatra, most valamilyen egyszerűsített határátlépésben vagy legalább ingyenes szlovák vízumban reménykednek, mert sokuk, de leginkább a nyugdíjasok számára egyszerűen megfizethetetlen mind az ukrán útlevél, mind pedig az 50 dolláros vízum.

Szelmenc egyesítését a rendszerváltás óta szorgalmazzák a település lakói, ügyüket felkarolta a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ is. Jelentős szerepet játszott a probléma népszerűsítésében Zelei Miklós budapesti írónak a témát bemutató, A kettézárt falu címmel megjelent könyve is. 2003 októberében a település szétszakíttatottságát jelképező emlékjelet, kettéfűrészelt székelykaput avattak a Szelmencet kettévágó határzár két oldalán. Áttörést jelentett, amikor 2004-ben az Amerikai Magyarok Kongreszszusi Kapcsolatainak Központja (CHACR) elnevezésű amerikai magyar lobbiszervezet elérte, hogy a kérdésben meghallgatást tartson az amerikai kongresszus emberi jogi frakciója, amely ezt követően közbenjárt az ügy megoldása érdekében az Európai Uniónál, illetve az ukrán és a szlovák kormánynál.

MTI/Kárpátalja