Nyelvtanulás és hitbeli erősödés egyben

Angol nyelvű bibliatábor Beregszászban

2005. augusztus 5., 10:00 , 238. szám

Tizenkettedik alkalommal rendeznek e héten Beregszászban angol nyelvű bibliatábort Kárpátalja magyar iskolásai számára, azaz egyike ez a vidék legrégibb, legpatinásabb nyári továbbképző diáktáborainak.

A Beregszászi Református Egyházközség, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös rendezésében sorra kerülő, igen népszerű nyelvtanfolyamnak idén mintegy 130 résztvevője van. A Rákóczi-főiskola kollégiumában otthonra lelt rendezvény népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy bár az anyaországi támogatás elmaradása, illetve késése miatt idén a résztvevőknek anyagilag is hozzá kellett járulniuk a rendezés költségeihez, a jelentkezők száma mégsem csökkent az elmúlt évekhez viszonyítva.

Ami a tábor nevelőit és előadóit illeti, gyakorlatilag e tekintetben sincs eltérés a korábbi alkalmakhoz képest. A napi programok lebonyolításában és szervezésében idén is a Rákóczi-főiskola háromtucatnyi, szakmai gyakorlatát végző angol szakos diákja vesz részt. Az előadásokat és a táborhét minden napját kitöltő igen változatos foglalkozásokat mintegy tucatnyi Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból, illetve élenjáró magyarországi tanintézményekből érkezett nyelvtanár vezeti, akik közül többen immár évről évre, önként és bérmentve térnek vissza Kárpátaljára, mert küldetésnek tartják az itt végzett munkát.

A tábor mindennapi életében jelentős szerephez jut a hit, az imádság és a Biblia: az áhítatok szerves részei a napirendnek, az angol nyelv tanulásának-gyakorlásának pedig szinte nélkülözhetetlen eleme a bibliai történetek, a zsoltárok sokrétű feldolgozása.

A hagyományokhoz híven a tábor idén is istentisztelettel vette kezdetét a beregszászi református templomban, ahol Taracközi Ferenc helyi református lelkész köszöntötte a résztvevőket, az angliai, wales-i és budapesti tanárok alkalmi kórusa pedig fuvola- és gitárkísérettel előadott zsoltárral lepte meg a templomban vasárnapi istentiszteletre egybegyűlt református híveket.

bkv