A beregszászi magyar konzuli irodát is meglepte a forgalomnövekedés

A magyar munkáltatók szívesen foglalkoztatják a kárpátaljai munkavállalókat

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

Beregszászban is megnőttek a sorok a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának helyi ügyfélszolgálati irodája előtt a nyáron. Az okokról és következményekről Kállai László megbízott vezető konzull al beszélgettünk.

- Önöknél is tapasztalható volt tehát az ügyfélforgalom növekedése?

- Igen. A forgalomnövekedés bizonyos értelemben természetesnek tekinthető a nyári hónapokban, amivel azonban annak ellenére is meg tudtunk birkózni korábban, hogy munkatársaink egy része ilyenkor szabadságát tölti. Sőt, emlékeim szerint éppen tavaly nyáron sikerült elérnünk, hogy a korábbi öt helyett négy nap alatt adjuk ki a C-típusú vízumokat. Ehhez képest megdöbbentő számunkra az idén nyáron tapasztalható forgalomnövekedés. Elég, ha annyit mondok, hogy ez év júliusában 7400 vízumot adott ki ügyfélszolgálati irodánk, míg 2004 júliusában csupán 5900-at. Ilyen mértékű növekedésre nem számíthattunk, nem készülhettünk a tavalyi tapasztalatok alapján, így sajnos valóban megnövekedtek a sorok az iroda előtt.

- Milyen okokra vezethető vissza a vízumigénylők számának növekedése?

- Megítélésem szerint mindenekelőtt azzal magyarázható a megnövekedett forgalom, hogy - amint az a sajtóból tudható - az útlevélosztályok meggyorsították az úti okmányok kiállítását. Így most rövid időn belül sokan jutottak útlevélhez azok közül, akiknek eddig nem volt, s ők természetesen azonnal hozzánk fordultak vízumért, hogy utazhassanak.

- A lapunk által megkérdezettek körében a legtöbb kifogás, panasz a D-típusú, tehát mindenekelőtt a munkavállalási vízumok ügyintézésével kapcsolatban fogalmazódott meg. Növekedett a forgalmuk ezen a téren is?

- Közismert, hogy a munkavállalási vízumok iránti igény jelentkezése erősen szezonális jellegű, a legtöbben az első negyedévben, illetve a nyár elején igényelnek vízumot, míg egyébként lényegesen lanyhább szokott lenni a "forgalom". Mostanság azonban jelentős növekedést tapasztalunk ezen a területen is. Például az igen forgalmas hónapnak számító 2004 márciusában 250 munkavállalási vízumot adtunk ki, míg idén júliusban - amikorra pedig általában már vissza szokott esni az igénylések száma - 260-at! Kárpátaljai tartózkodásom ideje alatt egyébként azt tapasztalom, hogy ha lassan is, de folyamatosan növekszik a munkavállalási vízumért folyamodók száma. A jelenség okairól legfeljebb annyit mondhatok, hogy a jelek szerint a Magyar Munkaügyi Központ még több ukrán állampolgárnak ad ki munkavállalói engedélyt, mert nyilván a magyar munkáltatók szívesen foglalkoztatják a kárpátaljai munkavállalókat.

- A problémák tehát a forgalomnövekedésből adódnak?

- Valóban, abból adódnak a problémák, hogy a magunk változatlan kapacitásával igyekszünk kiszolgálni a növekvő igényeket. Az a hozzáállásunk, hogy ha egy vízumengedély megérkezik, azt azonnal kiadjuk az igénylőnek. Így azonban előfordulhat, hogy amennyiben egy napon az átlagosnál többen jelentkeznek vízumukért, kevesebb vízum iránti igényt tudunk fogadni. Ezért is vezettük be korábban a sorszámokat ügyfeleink számára, hogy amennyiben nem kerülnek sorra az adott napon, a következőn ne kelljen elölről kezdeniük a sorban állást. Természetesen nyitottak vagyunk a munkánkkal kapcsolatos észrevételekre, javaslatokra is. Igaza volt például annak az aknaszlatinai úrnak, aki éppen az önök lapjának nyilatkozva panaszolta el nemrég, hogy valahányszor iratpótlás végett visszatért hozzánk, mindig új sorszámot kellett húznia, s újra kezdődött a sorban állás. A felvetés nyomán azonnal intézkedtünk, s most már az iratpótlás miatt érkezőknek nem kell sorban állniuk, mert a sorszámukon az ügyintéző jelzi, hogy az illető iratpótlás miatt érkezik.

- A megnövekedett forgalom felveti a bővítés szükségességét. Vannak ezzel kapcsolatos terveik?

- Természetesen vannak elképzeléseink a bővítésre vonatkozólag. Kérni szeretném azonban ügyfeleink türelmét, hiszen - érthető módon - nem tudunk azonnal reagálni egy hirtelen megváltozott helyzetre. A magunk részéről addig is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsük a jelenlegi helyzetből adódó kellemetlenségeket.

kv