Bűnvádi eljárás indult Csubirko ellen

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

A főügyészség vesztegetés vádjával bűnvádi eljárást indított Ivan Rizak volt kormányzó tanácsadója, Ivan Csubirko ellen. A Legfőbb Ügyészség sajtószolgálatának közlése szerint megállapítást nyert, hogy 2004 márciusában Csubirko egy szervezett bűnözői csoportosulás tagjaként, a hatalmi szervek és a Megyei Belügyi Főosztály tisztségviselőivel együtt megvesztegette a szavazókörök elnökeit, hogy segítsék elő az SZDPU(o) által támogatott Nuszer Ernő akkori hatalompárti polgármesterjelölt győzelmét. A megvesztegetésen kívül gyújtogatással, parlamenti képviselők ellen elkövetett garázdasággal, állami épületek elfoglalásával és életveszélyes fenyegetéssel vádolják Csubirkót, aki ellen nemzetközi körözést adtak ki. Csubirko, aki jelenleg szökésben van, Viktor Medvedcsuk SZDPU(o)-pártelnök feleségének, Okszana Marcsenkónak a húgával kötött házasságot, így rokoni kapcsolatokat ápol az SZDPU(o)-s vezérrel.

bj