Sajtófigyelő

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

"Üzemanyag-turizmus" az ukrán határon

Szakértői becslések szerint közel 22 milliárd forint jövedéki adóbevétel esik ki az ukrán határszakaszokon virágzó "üzemanyag-turizmus" miatt. Olyan nagy a magyarországi és a határ ukrajnai oldalán kapható üzemanyagok közötti árkülönbség, hogy egyes csoportok szinte teljesen erre az illegális üzletágra rendezkedtek be. A magyar vám- és pénzügyőrség áprilisban vette fel a kesztyűt: buszokba épített mobillaborok cirkálnak a legveszélyeztetettebb régióban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei utakon, s szúrópróbaszerűen ellenőrzik a járművek tankjában lévő üzemanyagot.

Bár a (vélhető) csempészeket szinte már arcról ismerik a vámosok, nem tudnak mit tenni, hiszen az uniós vámtörvény szerint a gépkocsi (gyári) tankjában lévő üzemanyag adómentesen jöhet be az országba. Így legfeljebb a felhasználói oldalról lehet megfogni, visszaszorítani a feketegazdaságot.

A vámosok figyelmét a régió iránt az a különös ellentmondás is felkeltette, hogy amíg a megyéből érkező földalapú támogatási kérelmek száma tavaly meghaladta a 30 ezret, addig a gázolaj jövedéki adóját mindössze 2600-an igényelték vissza. Vagyis, hacsak nem feltételezzük, hogy az országnak ebben a szegletében ökrökkel szántanak, gyanítható, hogy sokan félnek a visszaigénylés szigorú, számlaellenőrzéssel járó procedúrájától.

Az ellenőrzési akció első heteiben a vizsgált járművek csaknem fele "megbukott", ám az utóbbi időben már csak minden ötödiknél bizonyosodik be, hogy adózás alól elvont gázolajat használ. (vg.hu/index.hu)

Csalij Rizak ellen vallott

Augusztus 12-én a Kárpátaljai Megyei Fellebbviteli Bíróság felfüggesztette Volodimir Pauljo (Csalij), a Zakarpattya futballklub volt elnöke, Ivan Rizak exkormányzó egykori tanácsadója ügyének tárgyalását.

Pauljo ellen 22 vádpontban indult eljárás a tavalyi elnökválasztás során elkövetett bűncselekmények ügyében, melyek közül a legfontosabbak: terrorcselekmény előkészítése, rendőrök elleni gyilkossági kísérlet, parlamenti képviselők bántalmazása, tömegzavargások előkészítése, emberrablás.

Az Obkom.net hírportál közlése szerint Pauljo a tárgyaláson elmondta, hogy Ivan Rizak volt kormányzó, az SZDPU(o) volt megyei első embere adta ki számukra a bűncselekmények elkövetésére felszólító parancsokat. A bíróság ekkor az új tények alapján felfüggesztette az ügy további tárgyalását és pótlólagos nyomozást rendelt el.

Ismét letartóztatták az óvadék ellenében szabadlábra helyezett Roszohát

Ismét letartóztatták az óvadék fejében szabadlábra helyezett Ivan Roszohát, az SZDPU(o) megyei szervezete elnökségének a tagját, a Vidrodzsennya Zakarpattya alapítvány elnökét.

Ivan Roszohát először július 4-én tartóztatták le Ungváron, és hivatali helyzettel való visszaélés által végrehajtott jelentős mértékű vagyoneltulajdonítás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene.

Nesztor Sufrics parlamenti képviselő kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az SZDPU(o) által kifizetett egymillió hrivnyás óvadék fejében a Kárpátaljai Megyei Fellebbviteli Bíróság által augusztus 5-én szabadlábra helyezett Roszohát még aznap beidézte a megyei ügyészség, majd ismét letartóztatták - közli az Interfax Ukraina hírügynökség értesüléseire hivatkozva a Korrespondent.net internetes hírújság.

B. J.

Részletek a PORA társadalmi mozgalom nyílt leveléből

A sajtóban közzétett nyílt levélben kért magyarázatot a múlt héten a PORA társadalmi mozgalom megyei szervezete a kárpátaljai látogatásra készülő Olekszandr Moroztól, az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) elnökétől a vidékünk lakosságát az utóbbi hónapokban élénken foglalkoztató több kérdéssel kapcsolatban.

Az írás szerzői, akik emlékeztetik a pártelnököt, hogy a narancssárga forradalom idején a porások a szocialistákkal együtt küzdöttek, a többi között azt kérdezik Moroztól, hogy nem szégyelli-e magát, amiért "a megyénket kifosztó tegnapi kucsmisták tömegesen vágják zsebre az SZPU rózsaszín tagsági igazolványát és találnak menedéket a párt soraiban."

Nem tervezi-e a szocialista pártvezető a Beregszászi járás felkeresését - érdeklődik a PORA -, ahol hatalmas területet szennyeztek be Magyarországról Ukrajnába behozott vegyi hulladékkal? "Követeljük öntől, hogy kérjen bocsánatot a kárpátaljaiaktól, amiért az SZPU menedéket nyújt és fedezi azokat a spekulánsokat, akik ezeket a vegyi hulladékokat behozták Kárpátaljára" - szögezi le a nyílt levél.

"Készek vagyunk arra, hogy az ön kormányzati dácsájára vigyük azoknak a vegyi hulladékoknak egy részét, amelyek mérgezik a kárpátaljaiakat. Talán rendet tud teremteni pártjának háza táján, ha azoknak a kárpátaljai embereknek a helyébe képzeli magát, akiknek a szülőföldjét megmérgezték az önök pártjában menedékre lelt tegnapi egyesített szociáldemokraták"- fejeződik be a PORA kárpátaljai szervezetének felhívása.