Szent István-díj

2005. augusztus 19., 10:00 , 240. szám

Negyedszer adták át Esztergomban a civil alapítású Szent István-díjat. Az elismerést idén a Püski házaspár vehette át. A korábbi díjazottak közül a díjátadón jelen volt Nemeskürty István, Duray Miklós felvidéki politikus és Tőkés László református püspök. Az elismerést 2002 óta a Szent István-díj Alapítvány ítéli oda, a kuratóriumhoz érkező szavazatok alapján. Idén tíz jelölt közül a 70. házassági évfordulóját is ünneplő könyvkiadó-könyvkereskedő házaspár, az első, 1943-as szárszói konferencia szervezője, Püski Sándor és felesége, Ilona asszony vehette át a díjat a kultúra, a tudomány területén, az összmagyarság érdekében kifejtett tevékenységéért. (Duna Televízió Hírszolgálat)