Újra itt az iskola

Egy kis segítség a neveléshez

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

Minden édesapa és anya arra vágyik, hogy gyermeke sikeres legyen az iskolában és később felnőttként is. Hogyan segíthet ebben a szülő?

Ha a csemete segítséget kér, álljon rendelkezésére, ez biztonságot ad neki. Fontos azonban, hogy ne segítsen többet, mint amennyire a gyereknek szüksége van! Ha - csupa jóindulatból - rendszeresen fiunk vagy lányunk helyett oldjuk meg a feladatokat, az rövid távon talán sikerélményt jelent neki, hiszen pl. jó pontot kap a házi feladatra, közben azonban viselkedésünkkel azt üzenjük: "Nem bízom benne, hogy te is jól meg tudod csinálni." A gyerekben pedig kialakul az érzés: "Én még erre sem vagyok képes!" Ez pedig könnyen alacsony önértékeléshez, önállótlansághoz vezethet.

Törekedjünk arra, hogy kialakuljon gyermekünkben az egészséges önbizalom, a tudat, hogy képes saját dolgait megfelelően ellátni, a nehézségeket leküzdeni. Ez jelent igazi sikerélményt. Ebben a folyamatban úgy segítjük legjobban a kis embert, ha megengedjük, hogy szembenézzen tetteinek következményével, és nem "mentjük meg" folyton ettől. Azaz, ha nem készült a másnapi dolgozatra, nem hagyjuk, hogy beteget jelentve megússza, hanem szeretetünkről biztosítva elküldjük az iskolába. Ha rossz jegyet kap, nem kezdjük rögtön mentegetni és a tanárt hibáztatni. Persze az ellenkező véglet - "a tanárnak mindig igaza van" - sem jó; ha a gyereket nyilvánvalóan igazságtalanság éri, és még szülei sem állnak mellé, nagyon magára hagyottnak érezheti magát. A tanár-diák konfliktusokban fontos, hogy a szülő hozzáállása tárgyilagos legyen, ne rombolja a pedagógus tekintélyét, azonban támogatásáról és szeretetéről biztosítsa a gyereket is.

Jó tudni, hogy a tanulmányi eredmények hirtelen romlása mögött szinte mindig magánéleti, többnyire családi problémák fedezhetők fel. A sok rossz jegy hátterében gyakran áll a szülők kapcsolatának megromlása, vagy hogy a kamaszodó gyerek úgy érzi, szülei nem törődnek vele igazán, nem szánnak rá időt, nem fontos nekik. Jobb híján így hívja fel magára a figyelmet. Ugyanez igaz a magatartásbeli problémákra is.

Természetesen az is igaz, hogy a gyerekek különböző képességűek. Serkentsük őket arra, hogy kihozzák magukból a legtöbbet, és igényesek legyenek magukkal szemben. Ha azonban folyamatosan magasabb elvárásokat támasztunk, mint amire képesek, ezzel állandó kudarcra ítéljük őket. Mindenki jó valamiben - találjuk meg azt a területet, amiben gyermekünk kimagaslik, és ne fukarkodjunk a dicsérettel! Ha pedig látjuk igyekezetét, ezt még akkor is méltányoljuk, ha nincs jegyekben mérhető eredménye! Végső soron sokkal fontosabb, hogy gyermekünk kiegyensúlyozott felnőtté váljon, mint hogy kitűnő bizonyítványt hozzon haza!

-ym-