2005. szeptember 2.

2005. szeptember 2., 10:00 , 242. szám

"Jézus pedig ezt hallván monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre." Máté 9,9-13

Kedves testvéreim! Ebben a néhány igeversben kétféle látással találkozunk. Először a farizeusok látására vessünk pillantást: vámszedők, bűnösök és Jézus ülnek egy asztalnál. Ezt látják ők kívülről. Hogy benn mi van, miről folyik ott a beszélgetés, azt már nem tudják, talán nem is érdekli őket. Ma is van az életnek egy ilyen látása. De van egy másik látás is ebben az Igében: Jézus nemcsak meglátja, de belelát a vámszedő lelkébe. Ez pedig nagy különbség, mert a vámszedőt a farizeus látta, csak büszkén elment mellette, mert lenézte. A Máté nevű vámszedőt látta ott a hétköznapi ember is, csak éppen irigyelte vagy megszólta. Látta a székét, ami biztos munkahelynek számított, és irigyelték. Látták a ládikóját is, ahova a pénz került, és megvetették. Látták a ruháját, amely gazdagságot és boldogságot sejtetett. Csak azt nem látták, hogy Máté belül sír. Ekkor megszólítja. Lehet, túl egyszerűnek tűnik ez az elhívás. Csakhogy ez az ember ott ült már évek óta, és a lelke nem kellett eddig senkinek; a pénze, a szolgálata kellett, de a lelke nem. És elmentek mellette százan és ezren, meg sem szólították, hozzá sem hajoltak. Most végre VALAKI megszólítja, és ő követi AZT. Hogyne követné, hiszen lelke mélyén mindig erre a hívó szóra várt! És most nézzük meg a történet következő képét: sok vámszedő és bűnös ül az asztalnál. Jézus csak egyet hív, de jönnek a társai is. Ez a másik nagy ajándék Máté számára: közösségben marad. De ez már más közösség, másfajta együttlét, mert most már ott ül köztük Jézus. Erre a képre mondják rá az ítéletet a kívülálló farizeusok, az irigy írástudók. Már itt sem értik meg a világ Megváltóját, mint ahogy a világ egy része ma sem akarja Őt megérteni, mert Jézust nem lehet kisajátítani. Nem lehet a jézusi szolgálatot befolyásolni vagy a mindennapi életből, a világból kivonni. Ott ül Jézus a sok vámszedő és bűnös között. Mi lesz itt Jézussal, elvész köztük? Nem! A többit emeli fel, tisztítja meg, mert megtisztul az a hely, ahova Ő belép. Legyen az Máté háza, Zákeus otthona, csendes falusi házad.

De e jól ismert és idézett jézusi szavak mögött van egy nagyon időszerű figyelmeztetés, amiről eddig keveset szóltunk. Azt mondja Isten: nem áldozatot akarok, hanem irgalmasságot! Szeretetet kíván Isten és nem áldozatot. Ma irgalmasság kell! Irgalmas pedig lehet a samaritánus, a vámszedő, és lehetsz te is.

Ámen

Cseresznye Albert