Alapításának 743. évfordulóját ünnepelte Nagyszőlős

2005. szeptember 2., 10:00 , 242. szám

Egy hétig tartottak és múlt vasárnap értek véget Nagyszőlősön a város alapításának 743. évfordulója tiszteletére rendezett városnapi rendezvények.

A városnapi program Mihajlo Beleny szobrász alkotásának, Olekszandr Duhnovics 19. századi ruszin költő mellszobrának leleplezésével vette kezdetét. Ezt követően a város iskolásai és sportolói, köztük ifjú birkózók és karatézók, artisták, valamint megelevenedett mesefigurák vették birtokukba a Béke teret. A jó hangulatról a Városi Művelődési Ház fúvószenekara gondoskodott.

Majd az amfiteátrumban rendezett ünnepi műsor következett. Az egybegyűlteket Mihajlo Popovics polgármester, Oleh Ljubimov, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Ivan Mesko, a Megyei Tanács elnökhelyettese, valamint a testvérvárosok képviselői köszöntötték. Ezután került sor a 16 ukrajnai megyéből több száz résztvevőt felvonultató, a modern tánc és zene Kristalevi Grona fesztiváljának díjátadó ünnepségére, melyet nagyszabású gálakoncert követett. A városnapi rendezvénysorozat a Béke téren rendezett színpompás tűzijátékkal ért véget.

Baráth József