"Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek"
Felszentelték a Szent Erzsébet Napköziotthont
Augusztus 27-én Munkácson Majnek Antal megyéspüspök magyar és német nyelvű szertartás keretében megáldotta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye híveinek és külföldi támogatók adományainak köszönhetően átépített Szent Erzsébet Napköziotthont.
2002. november 19-től a napköziotthon épületében ingyenkonyhát működtetett a munkácsi egyházmegye. Egy idő után azonban felvetődött az épület felújításának terve, hogy tisztálkodási, mosási lehetőséget is biztosíthassanak a szociálisan hátrányos helyzetű embereknek. Bár kezdetben nem voltak meg a szükséges anyagi eszközök, 2003 márciusában elkezdődtek a munkálatok. "Sokan voltak a munkácsi egyházközségben, akik a felújításra nagyon szívesen adakoztak. Ezen kívül anyagi támogatást kaptunk külföldi adományozóktól is, így az összefogás eredményeként ez évre sikerült befejezni az átépítési munkálatokat. Isten megsokszorozta, ami kevesünk kezdetben volt, dicsértessék az Ő neve"- mondta Pogány István atya.
Majnek püspök az Úr oltalmába ajánlotta az épületet, együtt imádkozott az összegyűltekkel Isten áldásáért, majd ünnepélyesen megáldotta a napköziotthont. Geczinger Erika, a napköziotthon vezetője megköszönte a támogatóknak az anyagi hozzájárulást és a munkát, Jézus szavaival hangsúlyozva jócselekedetük jelentőségét: "Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek." Végezetül a felszentelés örömére a jelenlévők közös agapén vettek részt.
F. Zs.