Sportnap Beregszászban

Kicsik és nagyok az úszómedencében

2005. szeptember 16., 10:00 , 244. szám

Nyílt napot tartottak a beregszászi Zakarpattya sportbázison szeptember 11-én, vasárnap. A medencékben korhatár nélkül versenyezhettek a jelentkezők. A versenybírók a délelőtt folyamán szinte szünet nélkül indították a lelkes gyermek- és felnőttcsoportokat.

Ezen a napon, a sport és a testnevelés szakmai ünnepnapján a beregszászi uszoda ingyenesen fogadta látogatóit. Versenyzőkből nem volt hiány, kicsik és nagyok egyaránt szívesen úszták végig a kijelölt távokat. A legkisebbek mellett a nyugdíjasok is szívesen kipróbálták úszótechnikájukat. A legjobban teljesítők oklevelet, ajándékokat kaptak.

"Ünnepnappá akartuk tenni ezt a vasárnapot. Látva a jó kedvvel úszó felnőtteket és vidám gyermekeket azt gondolom, ez sikerült. A versenyek lebonyolítását meghívott trénerek, sportbírók végezték, akiknek önzetlen munkáját ezúton is köszönöm" - mondta el a Kárpátaljának Vaszil Masika, a Zakarpattya sportbázis igazgatója. A sportnap sikeres lebonyolításában a sportbázis mellett részt vettek a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal, a Beregszászi Városi Tanács és az illetékes állami hivatalok sportosztályai is.

Ez a nyílt nap volt a sportbázis utolsó nagyszabású akciója az idei nyári szezonban. Szeptember 18-án ideiglenesen bezár a sokak által kedvelt termálvizes uszoda, a télre való felkészülés jegyében ugyanis egészségügyi tisztításnak vetik alá a medencéket. A karbantartási munkálatok előreláthatóan három hetet vesznek igénybe. Ezt követően az évente átlagosan 20-25 ezer úszóvendéget fogadó uszoda ismét a látogatók rendelkezésére áll.

-nagy-