Szvida mester, az órák doktora

500 000 USD egy óráért

Az első mechanikus időmérő szerkezetek, amelyekről feljegyzések maradtak ránk, ormótlan, súllyal hajtott szerkezetű toronyórák voltak. Ezek a régi eszközök még nem ütötték el az órákat, s mutatójuk vagy számlapjuk sem volt. Az első köztéri órát, amely már az órákat is ütötte, 1335-ben készítették és állították fel Milánóban. Ennek a szerkezetnek, majd az utána Angliában és Franciaországban felállított, dob köré vetett kötélen függő súlyok által hajtott toronyóráknak a pontatlansága a napi fél órát is elérhette.

A háztartásokban a XIV. század vége felé jelentek meg az első órák, amelyek a nagyméretű nyilvános órák kicsinyített másai voltak. Egy Peter Henlein nevű német lakatos 1500 körül kisméretű, rugós órákat kezdett készíteni. Ezek voltak az első hordozható időmérő szerkezetek. Számlapjuk az óra tetején helyezkedett el, s egyetlen mutatójuk volt (a nagymutató csak 1670-re tűnt fel). Szabadon álltak, a XVII. századig nem volt semmiféle burkolatuk vagy üvegük.

Galilei vette észre 1582 körül, hogy az inga időmérésre is használható. Christiaan Huygens holland csillagász és fizikus érdeme, hogy 1656-tól már ingával szabályozták az órák járását. Találmányának eredményeképp az óragyártás nagyot fejlődött. A súllyal hajtott órákat rövid ingákkal látták el, fatokba zárták és falra akasztható példányaik is megjelentek. Az ingaóra azért nagyon pontos időmérő szerkezet, mert ha kicsi a kitérése, akkor a lengésidő csakis az inga hosszától függ. Az inga hosszát változtatva tehát igen pontosan szabályozható az óra járása.

A technika fejlődésével megjelentek a Henlein-féle órák továbbfejlesztett változatai, a modern mechanikus órák ősei. Ezek kerékszerkezete mozgó alkatrészekből áll, amelyek a hajtósúlyról vagy -rugóról átviszik a mozgást a kis- és nagymutatóra.

Az 1840-ben feltalált első telepes villanyórát még rugó és inga hajtotta, az elektromos impulzusok csak a számlapot működtették. Az első önálló telepről működő villanyóra csupán 1906-ra készült el. Ebben az elektromos áram közvetlen impulzusokat adott az ingának. 1918-ban megjelentek a szinkronmotor által hajtott villanyórák. Ennél a szerkezetnél a mutatókat a villanymotorhoz csatlakozó fordulatszám-csökkentő áttétel hajtja körbe a megfelelő ütemben. Ez az óra egészen pontos, amennyiben az áramforrás frekvenciája egyenletes, frekvenciaingadozás esetén viszont változik a szinkronmotor forgási sebessége, ezáltal az óra pontatlanná válik. Kvarckristályt 1929-ben alkalmaztak először az idő mérésére; alighanem ez a találmány jelentette a precíziós órák készítésében a legnagyobb előrelépést. A kvarcórákban az elektromos áram hatására szabályosan rezgő kvarckristály egyenletes impulzusait használják fel időmérésre.

Így jutott el a világ óragyártása máig, a XXI. századig, amikor a mechanikus órák lassan kimennek a divatból, s egyre inkább terjednek az olcsóbb és megbízhatóbb elektromos időmérők.

A technika új vívmányainak elterjedése óhatatlanul társadalmi jellegű változásokkal is jár. Az órásmesterek nem is olyan régen még elmaradhatatlan, megbecsült s igen sűrűn foglalkoztatott szakemberei voltak minden nagyobb településnek. Az elektronikus órák tömeges elszaporodásával azonban nagyot változott a helyzet, úgy tűnik, a mechanikus órákkal együtt kihalóban van egy újabb mesterség.

Vladimir Szvida órásmester, aki kiválóan beszél magyarul, az ungvári Ukrajna bevásárlóközpont melletti kis műhelyében fogadja ügyfeleit, lassan 30 éve foglalkozik órák javításával. Mint mondja, el van árasztva munkával, hiszen Ungváron még mindig sokan használnak szovjet gyártmányú mechanikus órákat. A leggyakoribb márkák a Raketa, Poljot, Komangyirszkije, de sok működik még a régi Pobeda órákból is, kollégáival ezeket javítják a leggyakrabban. Háború előtti német és csehszlovák órákkal is találkozni még, de azok javítása már nagyon időigényes, ugyanis alkatrészellátás híján az órásmesternek nem egyszer magának kell elkészítenie a tönkrement alkatrészt. Elsősorban ez az oka egyébként, hogy régi órák restaurálásával kevesen foglalkoznak Ungváron.

Szvida úr faliórák, ingaórák rendbe hozását is vállalja, pedig azok javítása sem egyszerű, a fiatal mesterek közül sokan nem is értenek már az egykor nagyon népszerű fali- és asztali ingaórákhoz.

Az órásmesterség hanyatlását okozó elektromos órákban leggyakrabban csak elemet cserélnek az órások, esetleg a mutatót mozgató mechanikát bütykölik meg, de az elektromos óraszerkezethez már nem nyúlnak.

Rögtönzött felmérésünk szerint Kárpátalján az elektromos órákban történő, indokolt esetben tisztítással együtt járó elemcseréért 2-5 hrivnyát kell fizetni, egy mechanikus óra javítása pedig 15-20 hrivnyába kerül, igaz ezt fontosabb alkatrészek cseréje drágíthatja, különösen az értékesebb órák esetében.

Arra a kérdésre, hogy milyen órát használ egy órásmester, Szvida úr elmondta, ő a régi mechanikus órákat gyűjti és azokat használja. De a legjobbnak a drága svájci órákat tartja, mint például a Tisot, vagy az Omega; ezek darabja akár 200-500 000 dollárba is kerülhet. Ilyen luxusórákat már nemcsak azért vesznek az emberek, hogy mindig tudják a pontos időt, hanem inkább presztízs-okokból. Szvida úr szerint Ukrajnában jelenleg legtöbb órát a japán Q&Q cég termékeiből adnak el, ezek az órák jó minőségűek és olcsók, 50-60 hrivnyába kerülnek. Kaphatók nálunk még az egy kategóriával jobbnak számító Seiko és Casio márkájú japán órák is, az ugyancsak gyakori, svájci licenc alapján készülő Romansonnal együtt, de ezek ára már 200-400 hrivnya körül mozog. Mechanikus órát ma már szinte sehol nem lehet kapni, sajnos kiment a divatból. De hát tudomásul kell vennünk: az elektromos órák használata egyszerűbb, nem kell felhúzni őket, pontosabbak, tehát övék a jövő.

Badó Zsolt