Törvényesített amnesztia

2005. szeptember 16., 10:00 , 244. szám

Az ukrán törvényhozás idén májusban alkotott törvényt az enyhébb bűncselekményekért elítéltek amnesztiájáról.

A jogszabálytervezet parlamenti vitájakor Andrij Skily, az illetékes parlamenti albizottság elnöke azzal indokolta a törvény elfogadásának szükségességét, hogy érzése szerint a teremben ülő kollégái közül sokaknak jól jöhet még az amnesztia. Jelenleg Skily képviselő azt szorgalmazza, hogy minden évben automatikusan kerüljön sor amnesztiára. Az Alkotmány értelmében erre legfeljebb évente egyszer kerülhet sor. 1996 októberéig az amnesztiát elnöki rendelettel hirdették ki, majd a vonatkozó törvény változása miatt ez a jog a parlamentre szállt át.

Ukrajna függetlenségének kikiáltása óta tizennégyszer hirdettek amnesztiát Ukrajnában, aminek következtében majd 160 ezer ember szabadult idő előtt a büntetés-végrehajtó intézményekből. Az első tömeges amnesztia 1997-re esett, amikor 31 ezer fogoly hagyhatta el a kolóniákat. A következő évben új rekord született e tekintetben, hiszen mintegy 38,5 ezren szabadultak idő előtt.

Az ideit ugyanakkor minden idők leghumánusabb amnesztiájának nevezik, amennyiben korábban csak az I. és II. kategóriás rokkantakat sorolták a potenciálisan amnesztiára jogosultak közé, míg idén a III. rokkantsági kategóriába tartozókra is tekintettel voltak. Egyéb vonatkozásban gyakorlatilag változatlan a szabályozás. Mióta idén június 15-én Viktor Juscsenko elnök aláírta az amnesztiára vonatkozó jogszabályt, több mint 5,3 ezer elítélt nyerte vissza idő előtt szabadságát - írja a Korrespondent.