A hit és a remény jegyében

Tanévnyitó a beregszászi főiskolán

2005. szeptember 23., 10:00 , 245. szám

A hit és a remény jegyében került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitójára múlt pénteken a beregszászi református templomban.

Az ünnepség megható mozzanata volt, amikor dr. Orosz Ildikó elnök a főiskola nevében elbúcsúzott az oktatástól visszavonuló Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspöktől, aki a tanintézményt megalakulása óta tevékenyen támogatta.

Dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora ünnepi beszédében büszkén számolhatott be arról, hogy 2005-ben 264 elsős kezdheti meg tanulmányait a tanintézményben, akiknek oktatásában több mint száz fő- és másodállású oktató vesz részt. Idén immár 22 szak és szakpár közül választhattak a továbbtanulás mellett döntő érettségizettek. Nappali tagozatra 482-en adták be jelentkezésüket, akik közül 203-an nyertek felvételt, s 193-an iratkoztak be. A levelező speciális képzésben további 71 elsős kertész és közgazdász szakos hallgató kezdi meg tanulmányait. Ily módon az ukrán, magyar, angol, német, illetve előkészítő és számítástechnikai tanfolyamokkal együtt a főiskola jelenleg több mint 1000 hallgató képzési helye.

A tanulmányi osztály nyilvántartása szerint a főiskola végzőseinek 98 százaléka kárpátaljai munkahellyel rendelkezik, azaz itthon oktat, hárman pedig a továbbtanulást választották, vagyis doktorandusz-hallgatók lettek. Folytatódik az a tendencia is, hogy – az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan – a főiskola ötödéves hallgatói a megye iskolaigazgatóinak kérésére szabad óralátogatást kérnek, hogy pótolva az iskoláinkban tapasztalható tanárhiányt, részmunkaidős pedagógusként dolgozhassanak – mondta végezetül dr. Soós Kálmán.

Dr. Galó Miklós, a Nyíregyházai Főiskola rektorhelyettese köszöntőjében gratulált a beregszászi főiskola vezetésének ahhoz, hogy ilyen szépszámú hallgatói utánpótlást sikerült biztosítani, igen nagy szakpár-, illetve szakszám mellett. Köszöntötte még a főiskola gólyáit Ivan Misko, a megyei tanács elnökének első helyettese, illetve Lévay Ernő, Budaörs alpolgármestere is.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke beszédében emlékeztetett, hogy a beregszászi főiskolát az itt élő magyarok hite hozta létre és tartotta meg, hogy a fiatalok számára esélyt biztosítson a helyben maradáshoz, a boldoguláshoz, hogy tehetségük ne vesszen el a 21. század által kínált, s az ifjúságot igazán megkísértő útvesztőkben.

Az elnök bejelentette: bővíteni kívánván az elkövetkező tanévben a főiskola kínálta lehetőségeket, a beregszászi református egyház munkatársai segítségével a főiskolán lehetőséget biztosítanak egy állandó lelki szolgálat működéséhez. Élve az alkalommal, hasonló kezdeményezések lehetőségét ajánlotta fel dr. Orosz Ildikó a többi történelmi egyház számára is. A Bibliára alapozó beszédében a főiskola elnöke az Úrtól kapott tálentum kamatoztatására , megsokszorozására szólította fel a tanintézmény újdonsült diákjait, s hogy fordítsák azt megsokszorozva a krisztusi üzenet továbbadására, közösségük hasznára.

A tanévnyitó ünnepségen egyúttal egy olyan embertől búcsúzott a főiskola nevében dr. Orosz Ildikó elnök, aki a kezdetektől támogatta a tanintézményt, "tevőlegesen és imádsággal egyaránt". Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület idén nyolcvanadik életévét betöltött nyugalmazott püspöke, aki az elmúlt években hitoktatóként működött a főiskolán, búcsúzóul arról beszélt, hogy szeretetre és istenfélelemre igyekezett nevelni, s a jövőt illetően is erre buzdította a diákokat és tanártársait egyaránt.

Az ünnepélyes alkalom az elsősök eskütételével folytatódott, akiket a főiskola vezetői kézfogással avattak a tanintézmény valódi polgáraivá.

Végül a történelmi egyházak lelkészei intéztek biztató szavakat az elsősökhöz, s imádkoztak együtt az ünneplőkkel és ünnepeltekkel.

Az eseményen ugyancsak jelen volt Petrovics János, Esztergom városának képviseletében, Nagy György, a Miskolci Egyetem Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának képviseletében, Viczián Tamás és Ábrahám Ferenc, a Magyar Köztársaság ungvári konzuljai, Csengeri János, az ungvári magyar főkonzulátus beregszászi ügyfélszolgálati irodájának vezető konzulja, Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Taraczközi Ferenc beregszászi református lelkész, Bohán Béla beregszászi római katolikus plébános, Trescsula László görög katolikus parochus, Palkó László és Barta Ferenc megyei tanácsi képviselők, Gulácsy Géza, a KMKSZ elnökségének tagja, a KMKSZ Munkácsi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Horkay Sámuel, a KMKSZ beregszászi alapszervezetének elnöke.

solt