Nemzedékek találkozója

2005. október 14., 10:00 , 248. szám

Nagymuzsalyban a középiskola épületében a KMKSZ helyi alapszervezete és az iskola kollektívája október 9-én tartotta meg a Nemzedékek találkozója c. rendezvényt, melyen öregek-fiatalok egyaránt nagy számban képviseltették magukat.

A rendezvény kezdetén a "generációkat" Jakab Erika, az iskola pedagógusa köszöntötte, aki a szeretet és az összefogás fontosságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy egy település akkor lesz szebb, jobb, lakói akkor lesznek boldogabbak, ha összetartanak és a köz javára is munkálkodnak. Köszöntötte az egybegyűlteket Vidnyánszky József, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke is, majd Varga Géza, a település rendezvényeinek elmaradhatatlan nótafája verseket és dalokat adott elő. Gricza Zoltán zongorakísérettel a Ha én rózsa volnék...kezdetű dalt énekelte el, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata egy énekes-zenés összeállítást, a Vidnyánszky Éva vezette Ficseri gyermekstúdió pedig Az emberke tragédiája c. színdarabot adta elő. Volt szépségverseny is, s a focit kedvelők az iskola sportpályáján nézhették végig a gyermekstúdió és a középiskola csapatának mérkőzését, majd batyubál következett, ahol együtt mulattak idősek és fiatalok.

-halász-