A szerb hatóságoknak kell megoldaniuk a vajdasági problémát

2005. október 21., 10:00 , 249. szám

Az Európai Parlament a szerbiai hatóságoktól várja a vajdasági nemzetiségi ellentétek megoldását. Ez derült ki a testület délszláv ügyekkel foglalkozó küldöttségének meghallgatásán. Doris Pack elnök egyúttal azt ígérte, hogy a parlament továbbra is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását.

Brüsszelben múlt csütörtökön ült össze a volt Jugoszlávia ügyeiért felelős bizottság, amelynek feladatköre a vajdasági problémák nyomon követése is. A tanácskozáson részt vett minden érintett fél, és bár heves vita alakult ki, sőt, a szerb kormány képviselője időnként felháborodottan tiltakozott, végül is botránytól mentesen fejeződött be a három és fél órás találkozó.

Ez volt az első eset, hogy európai parlamenti fórumon valamennyi érdekelt fél kifejthette a véleményét. A belgrádi központi kormányt Rasim Ljajics, az emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszter képviselte. Érvelésének egyik alapja az volt, hogy a vajdasági gondok nem nagyobbak és nem is kisebbek, mint amilyenek a világ bármelyik multikulturális régiójában is tapasztalhatók. Ha viszont nemzetközi szervezetekben ezeket felnagyítják, az óhatatlanul a szerbiai radikális nacionalistákat segíti - mondta.

Erre a fideszes Gál Kinga euroképviselő úgy reagált, hogy valóban példaértékű lenne, ha a papíron megszületett törvények a valóságban is érvényesülnének. De egyelőre nem ez a helyzet. (radio.hu)