Áldás, békesség!

Október 31. - a reformáció napja

2005. október 28., 10:00 , 250. szám

Október 31-én a reformációra emlékezünk. Arra a napra, amikor Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte azt a 95 tételt, amely alapjaiban rengette meg az egyházat.

Az 1500-as évek emberének létfontosságú volt az olyan kérdések megválaszolása, mint pl. az, hogy hol töltöm az örökkévalóságot, hogyan lehet Isten országába bejutni, mi lesz a bűneimmel stb. Ezért aztán komolyan vették az Egyház tanítását, ám ez a tanítás sajnos sokat változott Jézus Krisztus mennybemenetele óta. Mivel a Biblia szavai mellett az emberi határozatokat, útmutatásokat is isteni tekintélyre emelték, így sok tanítás a Biblia kijelentésével ellentétes lett, különösen a bűnbocsánat és az emberi jó cselekedetek kérdését illetően. Így érkezik el 1517. október 31-e, amikor Luther Márton 95 pontban fogalmazza meg tiltakozását az egyház bibliaellenes tanításával szemben. Luther – szerzetes lévén – jól ismerte a Szentírás figyelmeztetését: az üdvösség egyedül csak Isten ajándéka Jézus Krisztus érdeméért. A hívő ember tehát nem jó cselekedeteiért részesül bűnbocsánatban. Az akkor élő emberek számára ez az új, tisztán bibliai tanítás arra irányította a figyelmet, hogy Istent magát is meg lehet ismerni, és pusztán a Biblia olvasása is hitet képes ébreszteni.

Téziseiben a Biblia tanítására hivatkozva minden emberi okoskodást elvetett, hogy kizárólag Isten szava lehessen a hívő ember útmutatója. Célja volt továbbá, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Bibliát. Luther kellő erőt és bölcsességet kapott a Szentírás német nyelvre fordításához, csakúgy, mint Károli Gáspár, aki nem sokkal később, 1590-ben magyarra fordította a teljes Bibliát.

A reformációra emlékező mai híveket Isten arra figyelmezteti, hogy meg lehet újulni a hitben, mindig lehet újat kezdeni a Jézus Krisztussal való kapcsolatunkban. Nem elég eszünkkel érteni, hogy Jézus a feltámadás és az élet – szívünkben kellene ennek lenni. Ma a szív reformációjára lenne szükség, hogy alkalmasak legyünk minden jóra.

Gulácsy Lajos