Családnap Nagyszőlősön

2005. november 11., 09:00 , 252. szám

Munkács után ezúttal Nagyszőlős római katolikus plébániája adott otthont múlt szombaton a Kárpátaljai Családok Találkozójának. A MÉCS-programok keretében szervezett lelki alkalom házaspárok, családok részvételével zajlott, témájául a boldog házasság, a teljes családi életre való törekvés szolgált. A résztvevők megtapasztalhatták a párbeszéd, a közös ima élményét.

Az Ungvárról, Munkácsról, Beregszászból, Aknaszlatináról és más helységekből érkezett családokat Mészáros Domonkos ungvári plébános, a program papi vezetője köszöntötte. A domonkos rendi szerzetes bevezetőjében a család célját, eszményét fogalmazta meg, aminek lényege az egység. Mint elhangzott, amikor az ember életében az egység valamilyen formában megvalósul - hasonlóan a szentháromságos Isten egységéhez -, akkor élhető meg igazán az öröm, béke, boldogság. Csak az egységre való törekvéssel valósíthatók meg a családi élet vágyott értékei. A MÉCS-program magyarországi témavezetőiként Ménesi Balázs és Kriszta (Budapest), valamint Dabóczi Kálmán (Érd) tartott lelkigondozói előadásokat az egység megéléséhez vezető folyamatról a házasság során. Szó esett az önismeret, a másokkal való párbeszéd, a társ iránti engesztelődés, a kapcsolatápolás fontosságáról, melyek mind feltételei az egységnek, amelyből végül a boldogság fakad.

-n-