Kovács Vilmosra emlékezünk

...az ellenállás, a magyarság megtartásának szimbólumaivá váltak

Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1977. november 13-án hunyt el Budapesten Kovács Vilmos, a kárpátaljai magyar irodalom máig legjelentősebb alakja. Élete, megpróbáltatásai és tragikus halála azonban messze túlmutatnak írói, költői munkásságán, emblematikus alakjává vált ő a kárpátaljai magyarságnak.

Kovács Vilmos 1927. június 5-én született Gáton, később Beregszászban (1938-39), majd Munkácson (1939-1945) élt. A háborút követően dolgozott a beregszászi terményforgalmi vállalatnál, volt szülőfaluja vb-titkára, majd a munkácsi adóhivatal főreferense. Sok hányattatás után 1958-tól az ungvári Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője, később vezető szerkesztője lett. Egészen 1971-ig dolgozott a kiadóban, amikor is "eltanácsolták" állásából. Életének utolsó éveire az elszigeteltség, a nélkülözés, a betegség nyomta rá bélyegét. Három héttel áttelepülése után, 1977. november 13-án, rákban hunyt el Budapesten.

Jóval a Kárpáti Kiadóhoz kerülése előtt kezdett el írni, versei első ízben 1955-ben jelentek meg a Szovjet Kárpátontúl almanachban. 1957-ben Vallani kell!, 1959-ben Tavaszi viharok, 1962-ben Lázas a Föld, 1968-ban Csillagfénynél címmel jelentek meg verseskötetei. 1961-ben a Szovjetunió Írószövetségének tagja lett. A fordítással is megpróbálkozott, többek között magyarra fordította Korolenko és Sevcsenko írásait, 1963-ban pedig saját versei jelentek meg Moszkvában orosz nyelven Veszennyaja burja címmel. Hosszas huzavona után 1965-ben Ungváron megjelenhetett Holnap is élünk című regénye, ám azt hamarosan kivonták a forgalomból. Életének utolsó esztendeiben a magyarság őstörténetével foglalkozó, hatalmas terjedelmű művön dolgozott, amelynek megjelenését azonban már nem érhette meg. A mintegy másfél ezer oldalnyi kéziratot az Ungváron évekig vendégtanárként dolgozó budapesti nyelvész, dr. Kozma Endre rendezte sajtó alá, s a kétkötetes mű a szerző halálának 20. évfordulója alkalmából, 1997-ben látott napvilágot a KMKSZ kiadásában Kik voltak...? Nyelv- és őstörténeti írások a honfoglaló magyarság kialakulásáról címmel.

A száraz életrajzi tények sorolása ébreszt rá igazán, mennyire semmitmondóak ezek az adatok, amikor azt kellene megfogalmazni, mit jelentett életében, s mit jelent ma a kárpátaljai magyarság számára Kovács Vilmos, hogyan lett "a baloldali ideológiától terhelt" költőből a honfoglaló magyarság nyelvi eredetének kutatója.

Élete főművének Holnap is élünk című regényét tekintik, amely a rendszerváltás éveiben olyasféle kultikus regényévé vált a kárpátaljai magyar értelmiségnek, mint a hatvanas évek lázadó ifjúságának Kerouac Úton-ja. Érdekes, hogy a költő-író életművének legteljesebb elemzését adó Eperjesi Penckófer János is így fogalmaz: "Ha Kovács Vilmos életművét és az életmű jelentőségét egyetlen szóval kellene csak megjelölni, sokan választanák azt, hogy út. Ez jól föl tudná tárni a Holnap is élünk című regény alapvető gondolatát, és a Verecke című költemény haza-fogalmára is utalna."

A legnagyobb viták már néhány évvel a mű megjelenése, majd a forgalomból való kivonása után sem annak irodalmi értékeiről folytak – azok megítélése nem lehetett kétséges –, hanem a regényhez kapcsolódó ideológiai csatározásokról. Miután a Holnap is élünk sorsát, utóéletét nagyban meghatározta, hogy a szovjet rendszer idején legbefolyásosabb kárpátaljai magyar értelmiségi, Balla László igen erőteljes kritikával illette a művet, a helyi magyar, és többé vagy kevésbé rendszerellenes értelmiség több elkövetkező nemzedéke számára a regény és annak szerzője bizonyos értelemben az ellenállás, a magyarság megtartásának szimbólumaivá váltak. A rendszerváltás éveiben egy időre szinte már valamiféle ideológiai választóvonallá merevült Kovács Vilmos és kritikusa, Balla László megítélése.

Figyelemre méltó, hogy Kovács Vilmos, aki a hatvanas években folyamatosan vívta harcát önmagával s az akkori rendszer ideológusaival is, az abban az időben jelentkező értelmiségi, író-költő nemzedék patrónusává, példaképévé tudott válni. Ez a legendás Forrás Stúdió körül csoportosuló nemzedék a magyar népi-nemzeti, s lehetőség szerint a demokratikus értékekre helyezte a hangsúlyt egy olyan közegben, amely éppen ennek az ellenkezőjét igyekezett sulykolni. A ma ötvenes éveit taposó Forrás-generáció meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás éveiben, s jelenlétük a kultúrában, a közéletben máig számottevő. Napjainkban nemegyszer a politikai s egyéb barikádok különböző oldalain állnak ugyan, egykori mentoruk megítélésében azonban nem mutatkoznak számottevő ellentétek; annak ellenére sem, hogy bár Kovács Vilmos a mai köz- és kulturális élet számos szereplőjéhez hasonlóan a baloldalon kezdte pályafutását, de olyan utat járt be, amelyet sokan máig nem tudnak felvállalni. (Vergődő Szelek/Tettben a jellem/Kárpátalja)

solt