"Összetartozásunk a Szent Koronában"

Ung-vidéki Háló Találkozó

2005. november 11., 09:00 , 252. szám

Ezzel a jelmondattal november 5-én Ungváron regionális Ung-vidéki Háló Találkozóra került sor a Szent Gellért Kollégiumban, melyen több mint ötven római és görög katolikus hívő vett részt.

A találkozó kezdetén Papp Sándor császlóci római katolikus plébános és Tóth Jenő palágykomoróci görög katolikus parochus tartott szentliturgiát, majd ezt követően Orosz Rita mutatta be a Háló Egyesületet, annak történetét, kiemelve, hogy a szervezet egyik legfontosabb feladata a határon túli és anyaországi hívő katolikus közösségek összefogása. Meghívott vendégként dr. Fülesdi Béla aneszteziológus, debreceni orvosprofesszor tartott előadást Összetartozásunk a Szent Koronában címmel. Részletes összefoglalót tartott az egyik legfontosabb magyar nemzeti jelkép történetéről, taglalva a Korona fontosságát nemzetünk életében, valamint azt is elmondta, miért lett szent ez a királyi felségjelvény. Dr. Fülesdi Béla a hivatásából adódóan érdekességként a katolikus egyház által szentként tisztelt orvosról, Szent Damiánról is beszélt (akinek 4 fivére szintén orvos volt). Személye azért különleges, mert egyike a Koronán is ábrázolt szenteknek. Az érdekes előadást követően a résztvevők csoportbeszélgetéseket folytattak, majd a találkozó végén közös fórumon összegezték tapasztalataikat.

Kárpátalján volt már megyei és kárpát-medencei találkozó, a mostani rendezvénnyel pedig - remélhetőleg - a regionális találkozók sora kezdődik.

F. Zs.