A orvostudománytól a matematikáig

Fiatal kutatók III. természettudományi konferenciája

2005. december 2., 09:00 , 255. szám

November 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Rákóczi-termében Fiatal kárpátaljai magyar kutatók III. természettudományi konferenciája címmel tudományos fórumra került sor, melyen számos hazai és magyarországi intézet diákja és doktorandusza tartott előadást.

Dr. Barkáts Jenő főigazgatóhelyettes megnyitó beszédében elmondta, hogy a KMF kiemelt feladatának tartja a tehetséges fiatalok tudományos, művészeti, társadalmi törekvéseinek felkarolását. E törekvés jegyében jött létre az első, és utána a többi természettudományi konferencia. A rendezvény létjogosultságát mutatja, hogy évről évre egyre többen jelzik részvételi szándékukat, és egyre nő a konferencián képviselt intézmények száma. Az I. és II. konferencia résztvevőinek egy része felvételt nyert otthoni, illetve magyarországi doktori képzésre. Van olyan tavalyi "lámpalázas" előadó is, aki az idén már az óceánon túl folytatja a kutatómunkáját, és van olyan, aki már túl van a doktori értekezése védésén. A konferencia egyben lehetőség a fiatal kutatók számára a helyi tudományos kutatómunkába való bekapcsolódásra, illetve fórum az egymás közötti kapcsolatteremtésre és tapasztalatcserére. Köszöntötte a kutatókat Vass Ilona, a KMF főtitkára is, majd kezdetét vette a színvonalas, tudományos ismeretekben gazdag előadás-sorozat.

F. Zs.