Az illúzió maszkja mögött

2005. december 23., 09:00 , 258. szám

A beregszászi városi művelődési és szabadidőközpontban mutatta be nagy sikerű Ember az illúzió maszkja mögött című műsorát a termet zsúfolásig megtöltő gyermekeknek Roman Viriktik illuzionista. A műsorban számos érdekes attrakció szerepelt, melyekbe a bűvész aktívan bevonta a gyermekeket is. Mindenkit elkápráztatott műsorának első számával a fáraónak öltözött bűvész, aki egymás után cserélte maszkjait. Ezt követően kendőkkel, majd kártyákkal és poharakkal mutatott be különböző bűvészmutatványokat, például két pohárból hármat, kendőből élő galambot varázsolt.

Szabadulóművészi mutatványt is láthatott a nagyérdemű, ugyanis bármilyen erősen is kötötték hátra a lelkes gyermekek a bűvész kezeit, pillanatok alatt kiszabadult a béklyóból.

A leglátványosabb produkcióra a műsor végén került sor, amikor az illuzionista sorra húzta ki egy falapon fekvő kislány alól a tartóállványokat, illetve a szablyákat, azonban az mégis a levegőben maradt.

Jó szórakozást, maradandó élményt jelentett a ritka produkció a beregszászi és a környékbeli gyermekeknek.

bj