Dezső meg a többiek

Amatőr bábosok találkozója

2005. december 23., 09:00 , 258. szám

A karácsonyvárás emelkedett hangulatában rendezték meg kedden Beregszászban az Amatőr Magyar Bábosok Találkozóját.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a házigazda Beregszászi Művelődési Ház szervezésében létrejött, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő találkozóra a sűrű havazás ellenére is sikerült megérkeznie öt bábcsoportnak.

Riskó Györgynek, a KMKSZ kulturális titkárának üdvözlő szavai után sorra színpadra lépett a bátyúi Cók-Mók bábszínház a Kincs, ami nincs című produkciójával, a Csipetcsapat a Vajaspankó c. mesével, a Margaréta Bábcsoport A szegénylegény szerencséje c. előadással, a Batyú együttes A nyúl, a kislány és a bácsi c. amerikai mesével, illetve fellépett a gáti Huncutka Csoport is a Répamese legújabb változatával. Örvendetes, hogy az öt együttesből négy iskoláskorúakból verbuválódott, ami arra vall, hogy van hagyománya vidékünkön a bábjátszásnak.

A gyerekek által nagy lelkesedéssel fogadott több mint kétórás szórakoztató matiné megrendezését a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A színpadra lépő együttesek produkcióját oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazták a szervezők, de a közönség soraiban helyet foglaló gyerekek is kaptak ajándékot a szervezők és a Dorcas jóvoltából.

solt