Karácsonyi ajándék a szórványvidék pedagógusainak

2005. december 23., 09:00 , 258. szám

A pályakezdés mindig nehéz, ám fokozottan érvényes ez azokra a pedagógusokra, akik a diploma megszerzése után - bár tudják, kortársaiknál sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak majd - a szórványvidék most induló iskoláiban vállalnak munkát. Tiszteletre méltó hivatástudat és elkötelezettség jellemzi ezeket a fiatalokat, akik nemegyszer 200 kilométernyire az otthonuktól élesztik a már-már elfelejtett magyar szót, a hagyományokat, terjesztik a magyar kultúrát.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség megalakulása óta különös figyelmet fordít a szórványban élő magyar gyerekek anyanyelvi oktatására, így örömmel fogadta a Hármashalom Alapítvány kezdeményezését. Az Alapítvány pályázatot hirdetett "Fogadjon örökbe egy magyartanárt - Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram" címmel. Az ösztöndíj célja a kárpátaljai régióban élő azon fiatal pályakezdő pedagógusok támogatása, akik olyan településeken tanítanak magyar nyelven, amelyek lélekszáma a 30 000 főt nem haladja meg, és ahol a magyarság számaránya a 25 %-ot nem éri el.

A meghirdetett pályázatra 325 kárpátaljai pedagógus nyújtotta be pályázati adatlapját. A Hármashalom Alapítvány kuratóriuma tekintettel a nagyszámú kérelemre 52 szórványvidéken tanító pedagógust részesített támogatásban, 40 000 forintra módosítva a támogatás összegét.

Az elnyert összeg első felének átadására 2005. december 17-én került sor az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában, illetve a szolyvai magyar óvodában. A támogatást a Hármashalom Alapítvány képviseletében Simon Attila István, Szakáli István Loránd, Fazekas Róbert és Márkusfalvi Ádám nyújtotta át a huszti, técsői, aknaszlatinai, nagybocskói, rahói, kőrösmezői és szolyvai pedagógusoknak.

A támogatottak nevében Geletei Katalin köszönte meg az adományozóknak a szép karácsonyi ajándékot. Hangsúlyozta, hogy az ösztöndíj kézzelfogható értékénél sokkal többet jelent számukra az, hogy számontartják őket, értékelik munkájukat.

Az ösztöndíj átadásánál jelen volt Penckóferné Punykó Mária, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványprogramjának képviselője.

Tudósítónk