Schengen csúszva

Mostanában gyakran elhangzik a kérdés, mire jó a nemzeti vízum, mert ugye munkára és tanulásra nem jogosít fel, akkor meg mit kezdjünk vele mi, határon túli magyarok. Van erre egy rosszakaratú magyarázat, amely szerint a magyar kormány a túl jól sikerült népszavazást ellensúlyozandó, valamit nyújtani akar a trianoni szennyvízkárosultaknak, valami fájdalomcsillapítót, mielőtt végleg lehull a schengeni függöny, és így született meg a "nesze semmi, fogd meg jól" vízum. Az ilyen okoskodás világít rá, hogy mi, kárpátaljaiak mennyire távol vagyunk még, és le vagyunk maradva a nyugati világtól. Mi csak tanulásban és munkában vagyunk képesek gondolkodni, azért az vigasztaló, hogy még a magyarországi magyarok sem gyógyultak ki ebből teljesen. Olvasom, hogy Németországban több építkezésről bilincsbe verve vitték el a magyar munkásokat, az ott munkát vállaló magyar cégeket pedig perli a német állam. Úgy kell nekik, dolgoztak. Ukrán adatok szerint csak Kárpátalján keresztül több tízezer illegális bevándorló jutott el a nyugat-európai országokba, és egyet sem vertek bilincsbe, mert a fejlett nyugaton csak annak jár bilincs, aki dolgozni akar. Ezen a téren lassan Magyarország is felzárkózik Európához, sikeresen zaklatják és utasítják ki a dolgozó kárpátaljaiakat. Kommandósok veszik körül az építkezéseket, kemények és határozottak, lecsapnak és győznek, legyőzik a dolgozni akaró szerencsétlen határon túli magyart. Úgy kell neki, ha lenne egy csepp esze, csűrne-csavarna, fantomcéget alapítana, piacozna, mert egy jogállamban mindent lehet és szabad, csak dolgozni nem.

A mi földhöz, vagy inkább munkához ragadt gondolkodásunk szerint úgy illene, hogy néhanapján a határozott kommandósok körbe vennék például a kínai piacot, és ugyanolyan gondosan megvizsgálnák mindenkinek a papírjait, engedélyeit, és akkor legalább megtudnánk, hogy húszezer vagy százezer kínai tartózkodik ma Magyarországon.

Még nem hallottunk arról, hogy kitiltottak pár ezer piacozó külföldit. Értem én azt, hogy ez macerás, és a kommandósok nagy bátorsága is elillan, ha nem szerencsétlen határon túli magyarokról van szó, meg hát nehezebb is pótolni a magasan képzett papucs- és gatyaárusokat, mint a kárpátaljai kőműveseket vagy tetőfedőket. Azért mégis meg kellene találni a megoldást, például a szabolcsi romaasszonyok ezen a téren képzettebbek és rátermettebbek is, valamint nyelvtudásuk folytán alkalmasabbak is lennének erre a feladatra. Kiváltanának egynéhány ezer Magyarországon lebzselő külföldi szakembert.

Visszatérve a nemzeti vízumra, nem lenne szabad így lebecsülnünk. Állítom, hogy a Kárpátalján bujkáló és az illegális határátlépést váró és szervező ázsiaiak szívesen adnának érte 2-3 ezer dollárt, ami mégiscsak félmillió forint. Meg is éri, mert ha már az ember egyszer átjut Magyarországra, és utána átlépi a schengeni határt, azután már soha senki nem kérdezi meg, honnan jött és hová megy, így aztán elvan valahol valamelyik Párizs környéki gettóban, azokon a helyeken, ahová francia ember nappal sem meri betenni a lábát, persze, csak ha nem jut eszébe olyan esztelenség, hogy dolgozni akar. De hát ki akar ma már dolgozni? Esetleg mi, határon túli magyarok, de ha így megy tovább, lassan mi is leszokunk róla.

Milován Sándor