Sikeres rajtaütés

Veszélyes bűnözőt tartóztattak fel a beregszászi rendőrök.

2006. február 3., 09:00 , 264. szám

Nemrég szabadult a börtönből egy zsarolásért és életveszélyes fenyegetésért elítélt nagyszőlősi férfi. Múlt héten az illető testőrei kíséretében feltűnt Beregszászban. A Járási Belügyi Osztály nyomozói értesültek arról, hogy a városba jön, mégpedig egy, a fegyverek terén igen jártas alvilági személyhez, hogy kikérje annak véleményét a birtokába jutott TT márkájú pisztolyról, mely igen keresett a bűnözők körében.

Kurica Miklós, a bűnügyi osztály vezetője lapunknak elmondta, hogy a városban nem kísérelték meg elfogni a bandát, mert attól tartottak, hogy az esetleges tűzharcnak civilek is áldozatul esnek, és a kanyargós utcákon könnyebben el tudnak menekülni, mint a nyílt terepen. Amikor a bűnözőt és két testőrét szállító kisbusz már elhagyta Beregszászt, a rendőrök figyelmeztették a Nagymuzsaly határában rajtaütésre készülő kollégáikat. A falu végén váratlanul teherautó állta útját a kisbusznak. Hátul egy másik autó állt keresztbe az úttesten, így már hátrafelé sem menekülhettek. Pillanatok alatt mindkét oldalról felfegyverzett rendőrök vették körbe a járművet, majd villámgyorsan kiszállították és megbilincselték annak utasait. A gépkocsi első ülése alól előkerült a pisztoly is, melyhez a bűnözőnek nem volt fegyverviselési engedélye. A nyomozók a vizsgálat során arra keresik a választ, mi volt a banda szándéka a törvénytelenül birtokolt veszélyes lőfegyverrel.

B. J.