Újabb abszurd elem az UMDSZ-kampányban

2006. február 10., 09:00 , 265. szám

Az UMDSZ-kampány kezdeti stádiumának az aduásza a 20 ezer Ft-os oktatási-nevelési támogatás kisajátítása volt. Pontosabban az a propagandamanőver, amely Gajdos érdemeként próbálja feltüntetni a kifizetéseket. Pedig a pénzt a magyar állam fizeti, mégpedig a kedvezménytörvény alapján. Azt pedig az Orbán-kormány fogadta el, övék tehát az érdem. Igen nagy merészség kellett az UMDSZ részéről egy ilyen üzenet megfogalmazásához: Az Orbán-kormánynak köszönhető kifizetéseket kell meghálálni úgy, hogy a Gyurcsány-kormány kedvencére szavaznak.

Az utóbbi idők központi kampányüzenete a régi UMDSZ- békeharc újabb - képtelenségében alighanem felülmúlhatatlan - variánsa. Eszerint a volt szocdem társaság kész lett volna akár a KMKSZ jelöltjének támogatásában is megegyezni, azért, hogy parlamenti képviselője legyen a magyarságnak.

Képzeljük csak el, hogyan festett volna ennek az ötletnek a gyakorlati megvalósítása. Gajdos odamegy Jehanurovhoz, a Nasa Ukrajna listavezetőjéhez, és azt mondja, a 247. helyett ajánljanak már fel egy 47. helyet a KMKSZ-nek, mert akkor az UMDSZ-szavazatokra is számíthat majd a párt. És ez még a legkevésbé képtelen variáns. A többi hipotetikus esetben Litvint, Timosenkót, Szimonyenkót, Morozt, Janukovicsot kell elképzelnünk, amint a Gajdossal folytatott megbeszélés után rohannak telefonálni a KMKSZ-irodába, cserében a KMKSZ-UMDSZ szavazatokért.

Az UMDSZ-es kampánystratégák szemmel láthatólag olyanoknak gondolják az átlag magyar szavazókat, akik el tudják képzelni a fenti jelenetek egyikét, utána pedig végleg kiábrándulnak a KMKSZ-ből, amiért az elszalasztotta az UMDSZ nagylelkű ajánlatát. Valószínűbb azonban, hogy az a néhány ember, aki hisz az ilyen mesékben, az zárt intézetek lakóiként nem rendelkezik szavazati joggal.

-e-