Megmérettetés

Megméretett a magyarországi lakosság a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor, és egyesek szerint könnyűnek találtatott. Én nem vagyok ilyen szigorú, szerintem a magyar nemzeti eszme iránt elkötelezett másfél millió ember kellő szervezettséggel komoly politikai tényező. Más kérdés, hogy a népszavazásra nem kellett, hogy sor kerüljön, mert ha Etelközben megszavaztatják a sátorlakókat, hogy nekivágjanak a Kárpátok rengetegének vagy maradjanak ott kényelemben, biztos, hogy nem került volna sor a honfoglalásra. A határon túli magyarok elkeseredése viszont határtalan volt, és még most is tart a sértődöttség, sőt helyenként a sértegetés is, pedig meg vagyon írva: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Március 26-án mi, kárpátaljai magyarok is megmérettetünk. Magyarországon is nagy volt a tét, de itt, Kárpátalján még nagyobb lesz. Csak valamikor a csehek alatt volt alkalma magyarságunknak politikailag egységesen saját pártjai színeiben fellépni. Persze akkor is akadtak, akik a két magyar párt mellett a kommunistákra szavaztak, és ezzel elárulták a magyarságot. Jelenlétünket Kárpátalján évtizedek óta a mindenkori hatalom tudatosan elbagatellizálta, a sokat emlegetett szöveg, hogy Kárpátalján sok nemzetiség él, a magyarság 12 %-os számarányát hivatott takarni. Ugyanis a 12 % elismerése nagyon messze vitt volna, mert mindenütt, ahol az állam fizeti az embereket, a magyarság alulreprezentált. Említhetném az egészségügyet, az oktatást, az államigazgatást, a felügyeleti szerveket, az igazságszolgáltatást. És folytathatnám tovább, de nem folytatom, mert ahogy a magyarországi népszavazás sikere sem hozta volna meg az azonnali kettős állampolgárságot, hanem csak egy hosszú, de kikövezett útra értünk volna ki, melynek végén az egységes politikai magyar nemzet áll, úgy a remélhetőleg sikeres március 26-i kárpátaljai választások után sem változik meg helyzetünk egy csapásra. De elindulunk egy úton, amelynek a végén Kárpátalján nem lehet majd az ügyek intézésénél kifelejteni a magyarokat, vagy úgy tenni, mintha nem is léteznének.

Ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton, át kell esnünk a megmérettetésen, és az elért eredménnyel oda kell állnunk a magyarországi közvélemény elé, majd bele kell néznünk a tükörbe, és fel kell mutatnunk a velünk együtt élő ukránságnak, ruszinságnak is. Ez a márciusi választások tétje. Ha a kárpátaljai magyarság majd mindenféle pártokra összevissza szavazgat, kicsábítják vagy kibambul a politikai elitje mögül, egy része pedig nem veszi a fáradságot, hogy elmenjen szavazni odadobva sorsát mások kezébe, akkor zokszó nélkül fogadjuk el, ami ezért jár: az anyaországiak aggódó sajnálatát, a magunk előtt való szégyenkezést és a velünk együtt élő népek gunyoros mosolyát. Nagy a tét, mert most, amikor a döntések és kompetenciák Kijevből lassan, de biztosan csúsznak a régiók felé, amikor Kárpátalja nagy halai sem Kijev felé igyekeznek, hanem legfontosabb céljuk a megyei tanácsban való részvétel és a polgármesteri székek megszerzése, tudomásul kell vennünk, hogy az a hely, melyet most megszerezhetünk magunknak Kárpátalja politikai életében, hosszú távra meghatározza itteni helyzetünket.

Milován Sándor