Nem kampánytéma a nemzet egysége

2006. március 10., 09:00 , 269. szám

A magyar kormánymegbízott szerint hét határon túli magyar szervezet egyetért azzal az alkotmánymódosítási szövegtervezettel, amely a külhoni magyarokról szól. A KMKSZ szerint kampányol a magyar kormány.

A minapi budapesti szakmai egyeztetés után Avarkeszi Dezső elmondta: a tervezet értelmében a Magyar Köztársaság felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, elősegíti jogsérelmeik orvoslását, és Magyarország területén jogokat, kedvezményeket és támogatásokat biztosít nekik.

A tervezetben ugyanakkor nem szerepel a határon túli magyarok közjogi státusának meghatározása.

A Határon Túli Magyarok Hivatalában tartott tanácskozáson nem vettek részt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja képviselői.

Érdeklődésünkre Brenzovics László, a Szövetség alelnöke elmondta: a KMKSZ elnöksége úgy véli, a Magyar Alkotmány határon túli magyarságra vonatkozó részeinek módosítása olyan súlyú kérdés, melyet a Magyar Állandó Értekezleten, s nem a választási kampány időszakában kellene tárgyalni. (Kárpátalja/radio.hu)