10 éves a Rákóczi-főiskola

2006. március 17., 09:00 , 270. szám

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. E jeles évfordulót 2006. március 20-24. között a "Rákóczi Napok" rendezvénysorozat keretében méltatják az intézmény oktatói és hallgatói. Március 20-án, hétfőn a Városi Művelődési Házban ünnepi tanácsüléssel veszi kezdetét a rendezvénysorozat. 21-én, kedden 10 órakor a főiskola Esztergom termében megnyitják a Garanyi József festőművész alkotásait bemutató kiállítást. Március 22-én a beregszászi református templomban (11 órai kezdettel) felsőoktatási intézmények nemzetközi kórustalálkozójával folytatódik az ünnepségsorozat. Március 23-án, csütörtökön A bolognai folyamat és Ukrajna címmel nemzetközi tudományos konferenciát és könyvbemutatót tartanak az Esztergom teremben. Március 24-én, délelőtt 10 órakor ünnepélyesen átadják a főiskola főépületének második szintjén felújított termeket, majd Öregdiák-találkozóra várják az intézmény egykori végzőseit (14 órára) az Esztergom terembe.

A szervezők szívesen látják az érdeklődőket a rendezvénysorozatra, mely méltó megünneplése annak, hogy immár egy évtizede önálló felsőoktatási intézménye van a kárpátaljai magyarságnak

B. Zs.