2006. március 31.

2006. március 31., 10:00 , 272. szám

Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mk 10. 45

Az Emberfia kifejezéssel több helyen találkozunk a Bibliában. Az Ószövetségben az Emberfia az eljövendő Messiás egyik neve. De azt is jelenti ez a kifejezés, hogy az Emberfia: Ember, a még nem igazán emberek között. Egy hírneves antropológus mondta: törődjünk bele, hogy a homo sapiens még csak emberré váló ember. Még nem az, akivé lennie kell. Azt is mondhatnánk az Emberfiáról, hogy Ő a prototípus. Amilyenekké lennünk kell. Az Emberfia megváltoztatta az emberi nagyság értékrendjét is. A világ észjárása szerint az a nagyobb, aki uralkodik. Mennyivel másképp van ez Jézusnál. Hiszen az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon... Ezt a tanítását még az apostolok sem értik, majd csak a Szentlélek eljövetele után világosodik meg elméjük.

Jézus mindent megtett annak érdekében, hogy a háromévi tanítás alatt megnyerje magának Izraelt, és így valójában az Atyának nyerte volna meg. A nép vezetői mégis halálosan meggyűlölik, és megérlelődik bennük az elhatározás, hogy ezt a názáreti Jézust el kell pusztítani. A vezetők és a farizeusok nem látnak benne követendő példaképet. Csak azt látják, hogy Jézus uszít az ellen a tanítás és rend ellen, amelyt ők képviselnek. Ezért, hogy ártsanak neki, egy nagyon aljas módszerhez folyamodnak, a rágalomhoz. Sajnos a történelem ebben is ismétli önmagát: hány igaz és derék embernek kellett és kell elviselnie ugyanezt a keresztet.

Emberi számítás szerint Jézus vállalkozása, hogy mindenkiért meghal a kereszten, egy nagy csőd. De Ő már előre látja az Emberfia dicsőségét, aki a kereszthalálon keresztül nekünk ajándékozza a feltámadást.

Egressy Miklós