Kémiavetélkedő az Eszenyi Középiskolában

2006. április 14., 10:00 , 274. szám

Hagyományosan, idén tizenkettedik alkalommal az Eszenyi Bocskai István Középiskolában rendezték meg a KMPSZ megyei Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedőjét.

A vetélkedőre érkező diákokat Gönczy Sándor, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) alelnöke köszöntötte. Balla József, a házigazda iskola igazgatója az Eszenyi Középiskoláról és a KMPSZ által szervezett kémiavetélkedők történetéről beszélt, megemlítve: a szervezőkkel együtt arra a legbüszkébb, hogy ennyi év alatt a kémiavetélkedő tisztaságát senki sem kérdőjelezte meg. A zsűri elnöke, Károly László, a Mezővári Középiskola igazgatója, ugyancsak köszöntötte a Kárpátalja magyar líceumaiból, gimnáziumából és középiskoláiból érkezett 50 versenyzőt és kísérőtanáraikat. Elmondta: "Kémiatanárként öröm számomra, hogy ennyien szeretitek a kémiát. Köszönöm a kollégáknak, hogy meg tudták veletek szerettetni ezt a csodálatos tudományt." Végül Gönczy Sándor ismertette a versenyfeltételeket és szabályokat. Ez alkalommal is külön versenyeztek az azonos korú líceumi és középiskolai tanulók, hisz a feladatlapokat összeállító szakemberek figyelembe vették az egymástól eltérő tanterveket.

A Szent-Györgyi Albert kémiai tanulmányi verseny 2006. évi helyezettjei:

Középiskolák 9. osztályosai: I. Katona Jolán (Nagydobronyi Középiskola), II. Katona Brigitta (Nagydobronyi Középiskola), III. Csicsó Diana (Nagydobronyi Középiskola). 10. osztályosok: I. Szanyi Bettina (Nagydobronyi Középiskola), II. Csicsó Andrea (Nagydobronyi Középiskola), III. Baksa Alexandra (Nagydobronyi Középiskola). 11. osztályosok: I. Kompaniec Dénes (Ungvári Dayka Gábor Középiskola), II. Horváth Sándor (Ungvári Dayka Gábor Középiskola), III. Szanyi Gyöngyi (Nagydobronyi Középiskola)

A líceumok első és a gimnázium hatodik osztályosai:I. Jinov Viktor (Nagyberegi Református Líceum), II. Nyiscsák András (Beregszászi Magyar Gimnázium), III. Kósa Nikolett (Nagydobronyi Református Líceum), II., illetve VII. osztályosok:I. Szennyes Eszter (Beregszászi Magyar Gimnázium), II. Darcsi András (Nagyberegi Református Líceum), III. Iván Izolda (Nagyberegi Református Líceum). Az érettségi előtt állók közül: I. Kállay Imre (Nagydobronyi Református Líceum), II. Nagy András (Nagyberegi Református Líceum), III. Gál Tímea (Nagyberegi Református Líceum).

A rendezvény végén minden versenyző emléklapot kapott, a helyezettek pedig a KMPSZ oklevelét nyerték el.

dózsa