2006. május 12.

2006. május 12., 10:00 , 278. szám

Húsvét 5. vasárnapja

"Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ő milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. (Pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt." (ApCsel 9, 26 - 31)

Egy örökös problémával állunk szemben: a világ gondolkodásmódjába nagyon nehezen - vagy egyáltalán nem- fér bele, hogy egy bűnös ember megtérjen. De mit is jelent megtérni? A görög "metanoia" szó azt jelenti, hogy a szív és a lélek, a gondolkodásmód irányváltoztatása, a helytelen felismerése és a helyes keresése. Ebben az egyetlen szóban mennyi minden benne van! Valaki találóan és tömören így fogalmazta meg: "Kapj észbe, hogy nem a jó úton jársz!"

Saul a rossz, a helytelen úton járt, amikor üldözte a keresztényeket. Egyszer azonban, a damaszkuszi úton látomásban volt része, ahol a Feltámadt Jézus szólt hozzá, rádöbbentette, hogy nem a jó úton jár. Saul e látomás után kereste és megtalálta a helyes utat, de nagyon sok nehézséggel kellett még megküzdenie. Kellett egy hiteles ember, aki őt felkarolja, aki őt segíti és elfogadtatja a többi emberrel.

A mai világban is vannak ilyen megtérők. Az Isten Szentlelke ma is szólít meg embereket, akiknek szintén be kell járniuk azt az utat, amit Saul bejár. Először nem hisznek neki, ki kell próbálni őket, kell egy hiteles ember, aki felkarolja és a közösségbe vezeti őket.

Kérjük Isten Szentlelkét, ha találkozunk kereső, megtérő, bűneit, hibáit, mulasztásait megbánó emberrel, aki az Igazságot keresi, mindig jusson eszünkbe Barnabás apostol tette! Segítsük ezeket az embereket, bízzunk bennük és vezessük el az Igazsághoz, Jézus Krisztushoz!

Lengyel Donát,