Falunap kisszelmenciek nélkül

Határhelyzet

2006. június 2., 10:00 , 281. szám

Május 28-án falunapot tartottak Nagyszelmencen, melyen a tervek szerint együtt ünnepeltek volna Kisszelmenc lakosaival. A nemes szándék azonban meghiúsult, mert a szlovák külügyminiszter az előzetes ígéretek ellenére elutasította a féléves vízumok kiadását, a kisszelmenciek csak egyszeri határátlépésre feljogosító vízumot kaphattak volna. Mitró Ambrus, a KMKSZ Kisszelmenci Alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy az emberek becsapva érzik magukat, visszautasították az egyszeri vízum igénybevételét, mert ezt megalázónak tartják. Lapunk érdeklődésére Illár József polgármester elmondta, hogy június végén Kisszelmencen kerül sor közös falunapra, melyen remélhetőleg együtt ünnepelhetnek a határ két oldalán élő rokonok, ismerősök. A polgármester és a falu lakossága úgy véli, akkor teljesülnének a határnyitáskor megfogalmazott egyenlő feltételek, ha minél előbb bevezetnék a kishatárforgalmat.

B. J.