Összeült az új Legfelső Tanács

2006. június 2., 10:00 , 281. szám

Múlt csütörtökön Kijevben megkezdte munkáját Ukrajna új, ötödik összehívású Legfelső Tanácsa. A képviselők az ünnepélyes eskütétel és az eskü szövegének aláírása után mindjárt megnyitották a parlament első ülésszakát. Jurij Jehanurov kormányfő a törvények értelmében az újdonsült honatyák előtt bejelentette kormánya lemondását.

Ezt követően a képviselők megválasztották a parlament ideiglenes vezetőségét, melyben valamennyi parlamentbe jutott párt egy-egy fővel képviselteti magát.

Bejelentették az öt parlamenti frakció megalakulását: a Régiók Pártja Viktor Janukovics pártelnök vezette parlamenti frakcióját 185 képviselő alkotja, maga Julija Timosenko vezeti a nevét viselő választási tömörülés 129 fős frakcióját, a Mi Ukrajnánk 80 képviselőből álló frakciója élén Roman Bezszmertnij áll majd, az Ukrán Szocialista Párt 33 fős frakciójának élére Olekszandr Moroz pártelnököt választották meg, végül a 21 fős kommunista frakció élén Petro Szimonenko áll a jövőben.

Nagy érdeklődést keltett az államfőnek a képviselőtestület előtt elmondott beszéde. Viktor Juscsenko mindenekelőtt azokat az elvárásokat fogalmazta meg, melyek teljesülése esetén kész jóváhagyásra a parlament elé terjeszteni a koalíció által javasolt kormányfőjelölt személyét. Mint hangsúlyozta, államfőként akkor ért egyet a kormányfő személyével, s ezáltal az egész kormány összetételével is, amennyiben a kormány kész lesz egységes csapatként biztosítani Ukrajna folyamatos fejlődését az európai értékek mentén, képesnek bizonyul egyesíteni a nemzetet, lökést tud adni a gazdasági reformoknak, s biztosítani tudja az emberi jogok és szabadságok feltétel nélküli érvényesülését.

Mint ismeretes, az alkotmány értelmében a lemondott kormány ügyvezetői minőségben folytatja munkáját mindaddig, amíg megalakul az új testület. A Legfelső Tanácsnak az előző kormány lemondásától számított 60 napon belül kell megalakítani az új miniszteri kabinetet. A miniszterelnököt a parlament nevezi ki az államfő előterjesztése alapján. Az államfő a kormányfőre vonatkozó előterjesztését a parlamenti képviselők többségét egyesítő koalíció javaslata alapján teszi meg. A Legfelső Tanács ugyancsak az államfő javaslata alapján nevezi ki a védelmi és a külügyminisztert is. A kormány többi tagjának személyéről a miniszterelnök előterjesztése alapján döntenek a honatyák.

A nap végén a parlament mintegy kéthetes szünetet hirdetett június 7-ig, mialatt folytatódnak majd a tárgyalások a kormánykoalíció megalakításáról a Mi Ukrajnánk, a BJuT és az USZP között. Az ellenzék nem tartja célszerűnek a majd kéthetes szünetet. Ma az ország előtt álló feladatok megoldásán kellene munkálkodni – fejtegette Viktor Janukovics. Sajtóvélemények szerint ugyanakkor az a tény, hogy a törvényhozás 240 szavazattal mégis megszavazta a június 7-ig tartó szünetet, annak a jele lehet, hogy máris működik a Mi Ukrajnánk, a BJuT és az USZP által tervezett koalíciós együttműködés. (Kárpátalja/korrespondent.net)