Jubileum Tiszacsomán
Gyermeknap 2006
Tizedik alkalommal tartotta meg hagyományos gyermeknapi rendezvényét a KMKSZ helyi alapszervezete Tiszacsomán.
A művelődési házat zsúfolásig megtöltő gyermekeket és szüleiket Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője köszöntötte. Mint mondta: ez a rendezvény is bizonyítja, mennyire fontosak a gyermekek a család és a társadalom számára. Felidézte a falu történetének tíz évvel ezelőtti eseményeit is. Szavai szerint az 1996. év örökre beíródott Tiszacsoma történelmébe, hiszen ekkor alakult meg az önálló községi tanács, ekkor kezdődtek az ásatások a falu közelében található honfoglalás kori temetőben, ekkor rendeztek első ízben anyák napi műsort és gyermeknapot. Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Kovács Szvitlana polgármesterasszony.
A vidám gyermeknapi műsorban a bátyúi Cók-Mók Bábszínház A pórul járt bandita című bábjátékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Bemutatták zenés-táncos összeállításukat az óvodások, a Tiszacsomai Műkedvelő Csoport és a helyi középiskola tánccsoportjának tagjai. A továbbiakban sportvetélkedőkre, aszfaltrajz-versenyre, kötélhúzásra és tombolasorsolásra került sor. A gyermeknap egyik fénypontja volt, amikor a gyerekek végre megkóstolhatták a 10. évforduló tiszteletére készített hatalmas tortát.
B. J.