Megemlékeztek a 62 évvel ezelőtt elesett katonákról

II. világháborús magyar katonatemető Beregszászban

2006. június 23., 10:00 , 284. szám

Ungvár után mostantól a beregszászi katolikus temetőben is egyenkeresztek jelzik a II. világháború idején elesett és eltemetett magyar honvédek végső nyughelyét. A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának Hadtörténeti Intézete és Múzeuma által létrehozott emlékhelyet hétfőn ünnepélyes keretek között avatták fel. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között dr. Makk László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályának vezetője, dr. Holló József Ferenc altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának főigazgatója, Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja, Alekszej Gora, a Kijevi Központi Hadisírgondozó Szervezet területi képviselője. Jelen volt továbbá Beregszász város polgármestere és önkormányzatának számos vezetője, több anyaországi és kárpátaljai társadalmi szervezet küldöttsége, vezetője, illetve Beregszász történelmi egyházainak papjai.

A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Sziklavári Vilmos főkonzul emlékezett meg az elesett hősökről, majd Dr. Holló József Ferenc altábornagy idézte fel a II. világháború kárpátaljai és azon belül a beregszászi eseményeit. Elmondta, hogy a kis névtáblával ellátott tölgyfakeresztek kilencvenkét Beregszászban eltemetett magyar katonának állítanak emléket, akiknek túlnyomó többsége fegyverrel a kézben, szemtől szemben az ellenféllel halt hősi halált. "Legyen ez a temető az örök emlékezés, a múlttal való számvetés szimbóluma és egyben mementó, hogy soha többé háborút..." - zárta gondolatait a főtiszt.

Bohán Béla helyi római katolikus plébános megemlékező szavait követően felolvasták mind a 92 Beregszászban elhunyt magyar honvéd nevét. Majd Taracközi Ferenc helyi református lelkész áldása után a megjelentek elhelyezték koszorúikat.

A hősi halottak hozzátartozói közül sokan ugyancsak jelen voltak a temetőt felavató ünnepségen. A veszprém megyei Ajkáról unokáival érkezett Kustus Rezső elérzékenyült hangon elmondta: "Édesapám, Kustus Dezső honvéd nyugszik itt, aki Beregszász bombázásakor a vasútállomáson halt meg, és itt temették el. Ketten maradtunk árvák, én most először jöttem el Beregszászba unokáimmal, hogy megállhassak édesapám végső nyughelyénél."

Badó Zsolt