Pap- és diakónusszentelés Munkácson

2006. június 23., 10:00 , 284. szám

Múlt szombaton a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye életében újabb jelentős esemény történt: a Szent Márton-székesegyházban Majnek Antal megyéspüspök áldozópappá szentelte a técsői Mikulyák Lászlót és diakónussá az ungvári Béres Istvánt, akik az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezték tanulmányaikat.

Majnek püspök, az egyházmegye áldozópapsága és a felszentelendő kispapok a hívek ünnepi éneke alatt vonultak a zsúfolásig megtelt székesegyház oltárához, ahol a püspök atya köszöntötte az ünneplő tömeget. Az ünnepi olvasmány Izaiás próféta, az evangéliumi rész pedig Szent János apostol könyvéből hangzott fel. Ezt követően Bohán Béla beregszászi plébános a papság és az egyházmegye nevében felkérte Majnek püspököt, hogy szentelje fel a két kiválasztott testvért a felelősségteljes egyházi szolgálatra. "Legyetek annak a Krisztusnak hű tanítványai, aki nem azért jött az emberek közé, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másokat" - biztatta intelmeiben a felszentelendőket a püspök atya. Ezután az ifjaknak őszinte szándékkal nyilatkozniuk kellett arról, vállalják-e papi hivatásukat. Majnek püspök kérdéseire mindketten egyöntetűen válaszolták: "Akarom!" Ezután következett a Mindenszentek litániája, mely alatt a felszentelendő papok leborulva kérték Isten áldását és a Szentlélek erejét, majd a püspök atya elé térdeltek, aki kezét a fejükre téve megáldotta és felszentelte őket Jézus és egyháza szolgálatára. Ezután beöltöztették őket áldozópapi és diakónusi öltözetbe. Egyenként megáldották és köszöntötték mindkettőjüket a jelenlévő paptestvérek is. Az ünnepi szentmise ezután felajánlással és áldoztatással folytatódott, majd a magyar és a pápai himnusz eléneklésével ért véget.

Fischer Zsolt